Fotó: Facebook/Eugen Tomac
Tagadja Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy köze lenne ahhoz, hogy a Központi Választási Iroda (BEC) elutasította az Egyesült Jobboldal Szövetség megalapításáról szóló megállapodás iktatását.
2024. március 18., 10:302024. március 18., 10:30
Hangsúlyozta: a döntést a BEC bírái hozták, akiknek ő még a nevüket sem tudja.
A Digi 24-nek vasárnap nyilatkozó Ciolacut az Egyesült Jobboldal Szövetséget alkotó három ellenzéki alakulat – a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Népi Mozgalom Párt (PMP) és a Jobboldal Ereje – vezetőinek azon vádjára reagáltatták, miszerint
„Egyetlen bíró, vagy az alkotmánybíróság egyetlen döntését sem kommentáltam soha, amióta politikus vagyok” – szögezte le a szociáldemokrata elnök.
Kifejtette: az ellenzék a PSD-t hibáztatja mindenért, de, mint fogalmazott, ellenzéki pártvezetőként is alkotni kell valamit, nem lehet mindent a PSD elleni gyűlöletre építeni. Emlékeztetett, az USR-nek alkalma volt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) koalíciós partnereként alkotni valamit a közös kormányzás nyolc hónapja alatt, de csak katasztrófát hagytak maguk után: nulla európai forrást és egy olyan országos felújítási tervet (PNRR), amelyet folyamatosan újra kell tárgyalni.
– szögezte le a kormányfő.
Arra a felvetésre, hogy amikor 2020-ban a PSD választási listáját leadták, a pártnyilvántartásban még nem Colacu, hanem Viorica Dăncilă szerepelt a párt elnökeként – mint ismeretes, a BEC azzal érvelve utasította el a jobboldali szövetség bejegyzését, hogy a PMP elnökeként nem Eugen Tomac szerepel a pártnyilvántartásban – Ciolacu azt állította: a PSD előzőleg kongresszust tartott, amelyen megválasztották, míg a PMP esetében nem tud kongresszusról.
Ekkor a riporter pontosított:
„Akkor vigye be a dokumentumokat, és mutassa be őket a bírásnak” – válaszolt Ciolacu.
Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke vasárnap este kijelentette:
Az ellenzéki politikus a Jobboldal Ereje elnökével, Ludovic Orbannal, a PMP vezetőjével, Eugen Tomackal és Nicuşor Dan bukaresti főpolgármesterrel közösen sajtótájékoztatót tartott a fővárosi Egyetem téren abból az alkalomból, hogy megkezdték az aláírásgyűjtést a június 9-i európai parlamenti és helyhatósági választásokra.
A BEC döntését az USR elnöke visszaélésnek nevezte. Közölte, hogy
Eugen Tomac reményét fejezte ki, hogy a bíróság igazságot szolgáltat az Egyesült Jobboldal Szövetségnek, és a romániak június 9-én „egy erős alternatívára” szavazhatnak.
Ludovic Orban arról beszélt, hogy
„Ezeken a választásokon a hatalom az embereké, és csak az emberek dönthetik el, hogy ki vezesse Romániát” – jelentette ki.
Az Egyesült Jobboldal Szövetség által támogatott Nicuşor Dan kérdésre válaszolva elmondta, hogy csak később jelenti be indulását egy újabb mandátumért. Arra hivatkozott, hogy a vasárnapra az aláírásgyűjtés elkezdését hirdették meg, és nem akarja elvonni a figyelmet az eseménytől.
Mint megírtuk, a Központi Választási Iroda vasárnapi ülésén úgy döntött, hogy nem indulhat a június 9-i választásokon az Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU).
Ennek oka az, hogy a bírákból, az Állandó Választási Hatóság vezetőiből és a parlamenti pártok képviselőiből álló testület elutasította a jobboldali választási szövetség megalapításáról szóló megállapodás iktatását a PMP elnöke körüli ellentmondásokra hivatkozva, a pártnyilvántartásban ugyanis Eugen Tomac helyett Cristian Diaconescu szerepel elnökként.
Elutasította a Központi Választási Iroda (BEC) vasárnap három román ellenzéki párt választási szövetségének létrehozásáról szóló kezdeményezést; az alakulatok a balliberális hatalmat bírálják, és bírósághoz fordulnak.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) munkacsoportjai már dolgoznak a második deficitcsökkentő csomagon, amelyik az első megszorító csomag „önkényes” intézkedéseit is korrigálni fogja – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mihai Fifor.
A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.
Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
Zivatarokra figyelmeztető másodfokú, vagyis narancssárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat több kelet-erdélyi, moldvai és munténiai megyére.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
szóljon hozzá!