A szaktárca szerint a kötelező óraszám megemelése nagyobb interakciót tesz lehetővé a diákok és a tanárok között
Fotó: Pexels
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
2025. augusztus 22., 13:292025. augusztus 22., 13:29
Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott tájékoztatásban emlékeztettek arra, hogy a kötelező óraszám megemelése nagyobb interakciót tesz lehetővé a diákok és a tanárok között.
A szaktárca közölte azt is, hogy jövő héten kiosztják a helyettesítő és az óraadó tanárok heti óraszámait.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma.
Az iskolahálózat átszervezése nyomán 507 jogi személyiséggel rendelkező tanintézmény, azaz az összes iskola mintegy 8,1 százaléka, kerül át más iskolák igazgatása alá – közölte az oktatási minisztérium.
Az elmúlt 24 órában 25 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 35 személynek nyújtottak segítséget – számolt be vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.
Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.
Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
szóljon hozzá!