Ludovic Orban (középen) kormányfőt köszönti egyik vendéglátója
Fotó: Gov.ro
Ismét felhívta a lakosság figyelmét Ludovic Orban miniszterelnök az egészségügyi óvintézkedések betartásának fontosságára.
2020. július 24., 12:352020. július 24., 12:35
2020. július 24., 15:532020. július 24., 15:53
A román kormányfő a Gorj megyei Novaci településen tett pénteki látogatásakor azt mondta: akik nem tartják be a COVID-19 terjedésének megelőzését célzó intézkedéseket, azok elsősorban a szeretteiket betegítik meg.
Orban azt is megerősítette: a hatóságok nem szándékoznak lazítani a korlátozásokon, de újabb szigorításokat sem terveznek bevezetni, és főként a gazdaság működését nem óhajtják akadályoztatni. „Ellenkezőleg: hétről hétre a gazdaság újraindítását célzó intézkedéscsomag gyakorlatba ültetésén dolgozunk” – szögezte le Ludovic Orban.
Románia 350 millió eurót veszített el, amelyet gátak, víztározók és árvízvédelmi beruházások megvalósítására hívhatott volna le az Európai Unió helyreállítási alapjából.
Rövid beavatkozás után eloltották a tűzoltók a vasárnap délután egy személyszállító vonat egyik kocsijában kiütött tüzet – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Viharok várhatók vasárnap estétől hétfő reggelig a Bánságban, a Körösvidéken, Máramarosban, Erdély északnyugati részében és az Erdélyi-szigethegységben, míg a déli megyékben kánikulára lehet számítani vasárnap és hétfőn.
A fogyasztóvédelmi felügyelők ezen a héten 800 ezer lejre róttak ki bírságokat a tengerparton és elrendelték 29 vállalkozás tevékenységének leállítását az ellenőrzések alatt tapasztalt hiányosságok orvoslásáig.
Radu Miruță gazdasági miniszter szombat délután megérkezett a helyzet felmérésére a kudzsiri fegyvergyárba, amelynek lőszercsarnokában tűz pusztított a szombatra virradó éjszaka.
Romlott és válságosra fordult az állapota a bukaresti Agrippa Ionescu kórház intenzív osztályán kezelt Ion Iliescunak – közölték szombaton az egészségügyi intézmény képviselői.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter péntek este lemondásra szólította fel a bukaresti Floresca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő osztályának vezetőjét.
A bírák és ügyészek nettó fizetésének 70 százalékát kitevő nyugdíj – körülbelül 11 309 lej – nem elegendő a megélhetéshez – vélekedik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache.
Robbanások által kövezett tűz ütött ki péntekről szombatra virradó éjjel 1 óra körül Kudzsir város két fegyvergyárának egyikében, egy 700 négyzetméteres lőszercsarnokban.
Alina Corbunak, a legfelsőbb bíróság elnökének mandátuma pénteken megszűnt, miután a bíró nyugdíjba vonult. Corbu nyugdíjazási kérését pénteken írta alá több mint 70 más nyugdíjkérelemmel együtt Nicușor Dan államfő.
szóljon hozzá!