Jövő márciusban vagy áprilisban alakulhat meg a NATO romániai nemzetközi dandárja, amelynek létrehozásáról az észak-atlanti szövetség varsói csúcsértekezletén döntöttek – közölte a katonai vezetők javaslatát ismertetve Klaus Johannis államfő kedden, a legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) ülése után.
2016. július 26., 15:412016. július 26., 15:41
2016. július 26., 17:142016. július 26., 17:14
A NATO döntéshozatali szerve Oroszországtól tartó tagállamai kezdeményezésére július 8-án a szövetség keleti és déli szárnyának megerősítéséről döntött: négy zászlóalj rotációs rendszerben fog állomásozni Lengyelországban és a balti államokban, Romániában pedig egy nemzetközi összetételű dandárt hoznak létre. Johannis szerint a romániai NATO-dandárba Lengyelország egy századot, Bulgária pedig 400 katonát küld, és további hat tagállam jelezte részvételi szándékát anélkül, hogy felajánlását pontosította volna.
Az elnök úgy értékelte: Románia minden célkitűzését elérte a varsói NATO-csúcson. Ezek közé sorolta az ország területén NATO-parancsnokság alatt létrehozandó–- főleg román katonákból álló – nemzetközi dandárt, valamint azt, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer Romániába telepített, előzetes operatív készültséget elért elemei a NATO európai védelmi struktúrájának részévé váltak.
Johannis szerint Romániának az is kiemelten fontos, hogy a Fekete-tengert a Balti-tengerhez és az Északi-tengerhez hasonlóan „stratégiai fontosságú térségnek\" nyilvánította a védelmi szövetség.
Románia egy úgynevezett „Fekete-tengeri kezdeményezést\" akart elfogadtatni szövetségeseivel, amely – ha nem is egy NATO-flotta megalakítását, legalább – a fekete-tengeri NATO-országok haditengerészetének közös gyakorlatozását jelentené. Varsóban az erről szóló döntést a védelmi miniszterek őszi értekezletéig elnapolták.
A CSAT a törökországi puccskísérlet nyomán kialakult helyzetet is megvitatta. „Románia NATO-országként egyaránt érdekelt a térség stabilitásában és a demokratikus jogállamiság érvényesülésében\" – jelentette ki az álamfő, hozzátéve: Törökország továbbra is stratégiai szövetségese Romániának és nélkülözhetetlen szövetségese a NATO-ban, ugyanakkor a térség stabilitása szempontjából életbevágó, hogy Törökország a közös európai, euro-atlanti értékek elkötelezett híve maradjon, tiszteletben tartsa a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság követelményeit.
A nemzetbiztonsági testület úgy értékelte, hogy Romániának nincs oka a terrorkészültségi szintet a jelenlegi második, „elővigyázatos\" fokozatról magasabbra emelni – mondta Klaus Johannis.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!