Fotó: MTI/Rosta Tibor
Romániában is megjelent a koronavírus brazil mutációja – jelentette be hétfőn a közegészségügyi intézet (INSP), néhány nappal azután, hogy egy egészségügyi szolgáltató kimutatta a dél-afrikai vírusvariánst is két romániai páciensnél.
2021. március 08., 20:202021. március 08., 20:20
2021. március 08., 21:432021. március 08., 21:43
Az INSP-t a fővárosi Matei Balș járványtani kórház értesítette arról, hogy két, koronavírusos tüneteket produkáló, más betegségekben is szenvedő bukaresti páciensnél mutatta ki a SarsCov2 vírus P.1.-es brazil mutációját. Egyikük egy 38 éves férfi, aki nem járt külföldön, és akiről nem tudni, hol fertőződött meg, a másik egy 57 éves férfi, akinek másik két kollégája is fertőzött volt, így feltételezhető, hogy tőlük kapta el a betegséget.
Romániában az új, a korábbinál fertőzőbb vírusmutációk közösségi terjedésének tulajdonítják, hogy az utóbbi hetekben ismét erőre kapott a járvány. A szakemberek egybehangzóan azt valószínűsítik, hogy
Erről azonban nem rendelkeznek pontos adatokkal, mert csak néhány laboratóriumban, szúrópróbaszerűen végeznek úgynevezett szekvenciális tesztelést, amely alkalmas az új változatok kimutatására.
A B.1.1.7-es brit vírusvariánst eddig 272 páciensnél azonosították Romániában. Legutóbb 72 esetben mutatta ki 93 véletlenszerűen kiválasztott koronavírus-teszt alaposabb elemzése után a MedLife magánklinika-hálózat, ami több mint 77 százalékos találati arányt jelent.
Aláírta Daniel David ügyvivő oktatási miniszter az új középiskolai kerettanterveket jóváhagyó rendeletet. A miniszteri rendelet hamarosan megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
A Nicușor Dan áééamfő által kormányalakításra felkért pártok, illetve a nemzeti kisebbségek képviselői a szombat este az elnökkel folytatott egyeztetésen sem tudtak dűlőre jutni a leendő kormányprogram kapcsán.
Keményen nekiment Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a párt szombati, őt tisztségében megerősítő kongresszusán a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR).
Országszerte több mint 650 jogosítványt vont be a rendőrség az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések nyomán.
Rendkívül népszerűtlen intézkedéseket kell meghoznia az USR-t is soraiban tudó jövendőbeli kormánynak – jelentette ki a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz az alakulat szombati kongresszusán.
A Szociáldemokrata Párt Országos Politikai Tanácsa szombaton megszavazta a kormányra lépést – jelentette be Sorin Grindeanu ügyvivő elnök, aki szerint a szavazáson részt vevők 71,5 százaléka támogatta a PSD részvételét a Bolojan-kormányban.
Bár a következő, várhatóan négypárti kormánykoalíció még létre sem jött, Ciprian Ciucu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke máris bírálatokat fogalmazott meg két leendő partnerrel, a PSD-vel és az USR-rel szemben.
Az Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke által vezetett leendő kormányban három miniszterelnök-helyettes is lehet, és akár három RMDSZ-es politikus is helyet kaphat benne.
Az általa vezetendő kormány „áldozati kormány” lesz – jelentette ki szombaton Ilie Bolojan kijelölt miniszterelnök a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kongresszusán.
Sorin Grindeanu pénteken bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton dönt a kormányzati részvételről, és vasárnap a miniszterjelöltjeiről.
szóljon hozzá!