Három helyett hat hónapig minősülnek védettnek a betegségen átesettek ezentúl Romániában

Három helyett hat hónapig minősülnek védettnek a betegségen átesettek ezentúl Romániában

Gheorghiță: a hétfőn hatályba lépett kormányhatározat szerint ezentúl hat hónapig minősülnek védettnek azok, akik kigyógyultak a fertőzésből

Fotó: Gov.ro

Romániában egy hétfőn hatályba lépett kormányhatározat szerint ezentúl három hónap helyett hat hónapig minősülnek védettnek azok, akik kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből, az oltási kampány koordinátora szerint pedig a betegségen átesettek magas száma miatt a közösségi immunitás is jóval meghaladja a harminc százalék alatti átoltottsági arányt.

 

MTI

2021. július 12., 16:342021. július 12., 16:34

Romániában eddig azok a betegségen igazoltan átesett emberek részesültek a beoltottakéhoz hasonló, a védettség nélkülieknél kedvezőbb utazási és gyülekezési feltételekben, akiknél legalább 14, de nem több mint 90 nap telt el a pozitív koronavírus-tesztjük óta.

Az uniós digitális Covid-igazolvány július elsejei bevezetése után most Románia is áttért az európai gyakorlatra, és a hazai jogrendbe bekerül az úgynevezett „zöldútlevél” által elismert hat hónapos védettségi időszak.

A fertőzésből kigyógyultak hozzájárulását a koronavírussal szembeni közösségi immunitáshoz azt követően értékelték fel a román egészségügyi hatóságok, hogy az oltás általi immunizáció üteme az utóbbi másfél hónapban lelassult, és a beoltottak száma még mindig nem érte el a korábban június elsejei célkitűzésként meghatározott ötmilliós küszöböt. Eddig 4 millió 820 ezer embert oltottak be, és számuk naponta kevesebb mint tízezerrel növekszik.

Valeriu Gheorghiță katonaorvos, az oltási kampány koordinátora szerint

Romániában azért sikerült mégis leszorítani a fertőzési mutatókat, mert a – betegségen átesettekkel együtt – a közösségi immunitás valójában a 40-50 százalékot is elérheti.

A koordinátor szerint a közegészségügyi hivatalok által regisztrált minden fertőzés mögött további 2-5 rejtőzködő vagy tünetmentes fertőzés állhat, tehát a betegségen átesettek valós száma többszöröse lehet annak az 1 millió 81 ezernek, ami a hivatalos statisztikában szerepel.

Gheorghiță egy múlt héten közzétett felmérésre hivatkozva úgy értékelte: a nagyvárosokban háromszor, a kisvárosokban akár kilencszer annyian rendelkezhetnek természetes immunitással, mint ahány esetről tudnak az egészségügyi hatóságok. Ennek alapján a tisztségviselő úgy véli, hogy

a nagyvárosokban, ahol az oltási hajlandóság is magasabb, a közösségi immunitás meghaladhatja a 60 százalékot.

Az oltásparancsnok azonban arra figyelmeztetett, hogy a kigyógyultak immunitása többnyire arra a vírusvariánsra korlátozódik, amellyel megfertőződtek, és nem nyújt védelmet az Európában rohamosan terjedő delta vírusmutációval szemben, amely annyira ragályos, hogy egyetlen beteg további hat-hét embert fertőzhet meg. Az oltás az egyedüli ellenszer a delta vírusvariánsra – hangsúlyozta a koordinátor.

A 19,3 milliós lakosságú Romániában ötven körül stabilizálódott a naponta diagnosztizált koronavírus-fertőződések száma, a járvány negyedik hulláma pedig még nem érte el az országot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 28., péntek

Tizenöt év börtönre ítélték a 14 éves craiovai lány gyilkosát

Alapfokon 15 év börtönre ítélte pénteken a Dolj megyei törvényszék azt a fiatalembert, aki tavaly nyáron halálosan megkéselt egy lányt, a barátját pedig súlyosan megsebesítette.

Tizenöt év börtönre ítélték a 14 éves craiovai lány gyilkosát
2024. június 28., péntek

Alkoholtesztelésre számíthat, aki sörösdobozokkal az utastérben autókázik

Bizonyos sofőrökkel szemben a közlekedési rendőrök kötelesek alkohol- és drogtesztet alkalmazni – írja elő egy pénteken elfogadott sürgősségi rendelet.

Alkoholtesztelésre számíthat, aki sörösdobozokkal az utastérben autókázik
2024. június 28., péntek

Ezentúl lehet az iskolákban térfigyelő kamerákat felszerelni

Bizonyos feltételek mellett az iskolákban felszerelhetők térfigyelő kamerák – írja elő egy pénteken elfogadott sürgősségi kormányrendelet.

Ezentúl lehet az iskolákban térfigyelő kamerákat felszerelni
2024. június 28., péntek

Szigorított a kormány a játéktermek működtetésének szabályozásán

Sürgősségi rendelettel szigorított pénteken a kormány a játéktermek működtetésének szabályozásán.

Szigorított a kormány a játéktermek működtetésének szabályozásán
2024. június 28., péntek

Sokan búcsút inthetnek a rendőri karriernek: többféle tetoválás is kizáró ok a versenyvizsgára jelentkezéskor

A rendőrségi beosztott állásokra versenyvizsgázó személyek nem viselhetnek tetoválást az arcukon és/vagy a nyakukon – írja elő a pénteken elfogadott sürgősségi rendelet.

Sokan búcsút inthetnek a rendőri karriernek: többféle tetoválás is kizáró ok a  versenyvizsgára jelentkezéskor
2024. június 28., péntek

A Román Posta hozhatja a jó hírt: az állami vállalatra bízták az újraszámolt nyugdíjakról szóló határozatok kézbesítését

A nyugdíjasoknak a Román Posta fogja kézbesíteni az újraszámolt nyugdíjukról szóló határozatot – közölte pénteken a Facebook-oldalán a munkaügyi minisztérium.

A Román Posta hozhatja a jó hírt: az állami vállalatra bízták az újraszámolt nyugdíjakról szóló határozatok kézbesítését
2024. június 28., péntek

A közlekedési büntetőpont értéke a minimálbér növekedése ellenére nem változik július elsejétől

Módosította pénteken a kormány a minimálbérrel fizetett alkalmazottak adókedvezményeinek szabályozását – számolt a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján Mihai Constantin.

A közlekedési büntetőpont értéke a minimálbér növekedése ellenére nem változik július elsejétől
2024. június 28., péntek

Kelemen Hunor szerint év végén kellene államelnököt választani

Kelemen Hunor azt fogja támogatni, hogy november 30-án tartsák az államelnök-választás első fordulóját és december 8-án a másodikat.

Kelemen Hunor szerint év végén kellene államelnököt választani
2024. június 28., péntek

Franciaországba indulnak kiküldetésbe román katonai tűzoltók

Franciaországban teljesít szolgálatot egy román katonai tűzoltókontingens július 1-31. között az Európai Polgári Védelmi és Humanitárius Segítségnyújtási Főigazgatóság (DG ECHO) által szervezett program keretében.

Franciaországba indulnak kiküldetésbe román katonai tűzoltók
2024. június 28., péntek

A digitalizáció kiterjesztésével nő a bürokrácia is, ennek ellenszerét keresi a kormány

Marcel Ciolacu bejelentette, hogy pénteki ülésén a kormány elemezni fogja az elektronikus számlákkal, az elektronikus szállítmánykövető rendszerrel (e-Transport) és az elektronikus áfa-bevallási rendszerrel (e-TVA) kapcsolatos törvénymódosításokat.

A digitalizáció kiterjesztésével nő a bürokrácia is, ennek ellenszerét keresi a kormány