Manole fedőnéven a román kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáté besúgója volt Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke a România Liberă című lap szerint.
2017. március 07., 15:232017. március 07., 15:23
2017. március 07., 15:522017. március 07., 15:52
A lap kedden olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek szerint Isărescu a 195-ös katonai egység nyilvántartásában szerepelt informátorként, ami az akkori külügyi elhárítást jelenti. A napilap szerint Isărescunak a Bukarestbe akkreditált külföldi diplomatákról kellett jelentenie, akikkel napi kapcsolatban állt. Ezek zöme amerikai vagy brit volt. Ugyanakkor a Világgazdasági Intézetben dolgozó munkatársairól is jelentéseket írt.
A lap szerint a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) archívumában található dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy a Manole fedőnevű informátor nem más, mint Mugur Isărescu. Már csak azért is, mert egy 1979-es dokumentum a bankelnök teljes valódi nevét is tartalmazza. A lap több, állítólag Isărescu által írt jelentést is bemutat, többek között Ioan Mircea Paşcu jelenlegi EP-képviselőről is, akivel a brit nagykövetség egyik rendezvényén vettek részt.
Két volt Szekuritáté-tiszt szerint egyébként a Világgazdasági Kutatóintézet valójában a hírszerzés egyik fedőintézménye volt. Isărescu már korábban koholmánynak nevezett minden, ellene felhozott ügynökvádat. A CNSAS közölte: egyszer már átvilágították a jegybank elnökét, és arra a megállapításra jutottak, hogy nem volt besúgó, a testület működését szabályozó törvény pedig nem teszi lehetővé, hogy újból átvilágítsák.
Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.
A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).
A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!