Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta

Victor Ponta

Victor Ponta felkérte a PSD tagságát is, hogy csatlakozzanak a platformjához

Fotó: Facebook/Victor Ponta

Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán a Facebook-oldalán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a Szociáldemokrata Pártból (PSD).

Krónika

2025. május 08., 09:012025. május 08., 09:01

Bejegyzése szerint a politikus a kampánystábjával konzultálva hozta ezt a döntést. Eszerint folytatni kívánja a politikai küzdelmet annak az 1,24 millió szavazónak a nevében, akik az első fordulóban rá szavaztak és támogatták a Victor Ponta terve a válságból való kilábalásra elnevezésű elnökjelölti programját.

A volt kormányfő közlése szerint a Románia az első nevű platform a Pro Románia Pártot, a Republikánus Pártot és a Román Ökológus Pártot, illetve a kampányában segédkező szakértőket és önkénteseket tömöríti. A politikai célkitűzése pedig a román állampolgárok biztonsághoz, oktatáshoz, egészségügyhöz, nyugdíjhoz és tisztességesen megfizetett munkához való jogainak védelme, illetve a romániai vállalatok számára stabil és kiszámítható adóügyi és gazdasági környezet biztosítása.

A politikus hozzátette, hogy felkéri az elnökválasztási versenyben maradt két jelöltet, ismertessék álláspontjukat a Ponta-tervben javasolt gazdasági intézkedésekkel kapcsolatban,

jelentsék be, hogy milyen kormányzati intézkedéseket tartanának szükségesnek, és nevezzék meg azokat a gazdasági szakértőket, akiket a kormányba javasolnak.

Ponta felkérte a PSD tagságát, hogy csatlakozzanak a platformjához.

„Közös kötelességünk a román társadalom és a világ változásaival lépést tartva egy nemzeti értékeken és a romániaiak jelenlegi elvárásain alapuló, gazdasági és szociális megoldásokat nyújtó alternatívát építeni” – írta bejegyzésében.

korábban írtuk

Ponta azt mondja, nem fog eltűnni a ködben, és kampányolni is kész a két jelölt valamelyikének
Ponta azt mondja, nem fog eltűnni a ködben, és kampányolni is kész a két jelölt valamelyikének

Victor Ponta független elnökjelölt hétfőn hajnalban kijelentette, hogy keddtől kampányolni fog az elnökválasztás második fordulójába bejutott két jelölt valamelyikének, ha a csapata úgy kívánja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 31., csütörtök

Kövesi: az olasz és a kínai maffia is aktív Romániában

Az olasz és a kínai maffia is aktív Romániában, előbbi számos áfacsalási ügyben érintett – jelentette ki Laura Codruţa Kövesi, az Európai Ügyészség (EPPO) főügyésze.

Kövesi: az olasz és a kínai maffia is aktív Romániában
2025. július 31., csütörtök

A közlekedési minisztert is azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzt adott egy hivatalnoknak

A korrupciós ügye miatt lemondott volt miniszterelnök-helyetteshez, Dragoș Anastasiuhoz hasonló helyzetben lehet Ciprian Șerban közlekedési miniszter is: a tárcavezető a gyanú szerint hatszor adott kenőpénzt, mielőtt ügyészségi feljelentést tett volna.

A közlekedési minisztert is azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzt adott egy hivatalnoknak
2025. július 30., szerda

Románia sokat költ családtámogatásra – az emberek mégis alig részesülnek belőle

Bár Románia az Európai Unió egyik legnagyobb arányban költő tagállama a családtámogatások terén, a lakosság ebből alig érez valamit.

Románia sokat költ családtámogatásra – az emberek mégis alig részesülnek belőle
2025. július 30., szerda

Nicușor Dan: munkahelyek nélkül a leaszfaltozott utak sem tartanak itthon senkit

Az Anghel Saligny program keretében elindított beruházások esetleges leállítása kapcsán Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem „néhány helyi dologra”.

Nicușor Dan: munkahelyek nélkül a leaszfaltozott utak sem tartanak itthon senkit
2025. július 30., szerda

Románia lekörözte az EU-t a rendelkezésére álló uniós források lehívásában

Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot – jelentette ki szerdán az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter, Dragoș Pîslaru.

Románia lekörözte az EU-t a rendelkezésére álló uniós források lehívásában
2025. július 30., szerda

Duna-deltai baleset: őrizetbe vették a sétahajó vezetőjét

Őrizetbe vették szerdán a katonai ügyészek a négy halálos áldozatot követelő duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét.

Duna-deltai baleset: őrizetbe vették a sétahajó vezetőjét
2025. július 30., szerda

„Teljesen aberráns” – Nicușor Dan a bírák és ügyészek nyugdíjáról

„Teljesen aberránsnak” nevezte Nicușor Dan államfő azt a jelenleg érvényben levő törvényi előírást, amely lehetővé teszi, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb legyen a korábban kapott fizetésüknél.

„Teljesen aberráns” – Nicușor Dan a bírák és ügyészek nyugdíjáról
2025. július 30., szerda

Nem mindenkinek jött be az óvás, de nőtt a sikeresen vizsgázó tanárok száma

A rendes tanári állásokra (románul titular – szerk. megj.) kiírt versenyvizsga szerdán közzétett végleges eredményei szerint az óvások elbírálása után 3,14 százalékkal többen kaptak 7-est vagy annál nagyobb jegyet, mint óvások előtt.

Nem mindenkinek jött be az óvás, de nőtt a sikeresen vizsgázó tanárok száma
2025. július 30., szerda

Drága gyógyszerekkel üzérkedő bűnszervezetre csaptak le a román hatóságok

Ártámogatott és térítésmenetes drága gyógyszerekkel üzérkedő, orvosokat és gyógyszerészeket is magába foglaló szervezett bűnözői csoport tagjaira csaptak le szerdán a román hatóságok.

Drága gyógyszerekkel üzérkedő bűnszervezetre csaptak le a román hatóságok
2025. július 30., szerda

Miniszter: csak a kiindulópont a Bolojan által a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról tett bejelentés

Radu Marinescu igazságügyi miniszter szerint az Ilie Bolojan miniszterelnök által bejelentett, a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról szóló tervezet csak kiindulópontot jelentő ötlethalmaz, és hozzátette.

Miniszter: csak a kiindulópont a Bolojan által a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról tett bejelentés