Román védelmi miniszter: követjük az ukrajnai háborút, meg tudnánk különböztetni egy véletlen becsapódást egy támadástól

Angel Tîlvăr védelmi miniszter

Angel Tîlvăr védelmi miniszter

Románia folyamatosan figyelemmel kíséri az ukrajnai háborút, és megvannak az eszközök annak megállapítására, hogy egy esetleg román területre eső rakéta kapcsán kiderüljön: támadásról vagy balesetről van szó – jelentette ki Angel Tîlvăr védelmi miniszter.

Krónika

2023. július 27., 16:462023. július 27., 16:46

2023. július 27., 16:482023. július 27., 16:48

A tárcavezető szerda este annak kapcsán szólalt meg, hogy az oroszok a hét elején a román határtól csupán 200 méterre fekvő dunai ukrán kikötőváros, Reni ellen intéztek dróntámadást, amelyben egy ott tartózkodó román hajó is megsérült.

A tárcavezető a román közszolgálati televíziónak nyilatkozva kifejtette,

a védelmi minisztérium a határok védelme érdekében szövetségeseivel együtt is megfigyelte az eseményeket, és a továbbiakban is így jár el.

„Olyan megfigyelési gyakorlatról van szó, amely lehetővé teszi számunkra, hogy valós időben tudjuk, mi történik, és szövetségeseinkkel együtt a védelmi szándékainkhoz és követelményeinkhez igazítsuk viselkedésünket” – hangsúlyozta a miniszter.

Tîlvăr kitért arra is, mi történne, ha egy orosz rakéta vagy drón román területen csapódna be.

„Megvannak a technológiai és katonai képességeink ahhoz, hogy különbséget tegyünk egy agresszív cselekmény és egy véletlen esemény között”

– mutatott rá.

Azt is elmondta, hogy Románia a háború kezdete óta rengeteget segített Ukrajnának, lehetővé tette, hogy több mint két és félmillió ukrán állampolgár áthaladjon az országon, azok számára pedig, akik az országban akartak maradni, lehetővé tette, hogy dolgozzanak, tanuljanak és hozzáférjenek az egészségügyi ellátáshoz.

Emellett Románia az egyik legfőbb szárazföldi útvonal az ukrán gabonaexport számára.

A tárcavezető ugyanakkor nem kívánt érdemben válaszolni arra a kérdésre, hogy szállított-e Románia lőszert Ukrajnának.

A minisztert szerint Románia „többdimenziós” segítséget nyújtott a háború sújtotta országnak, és a megfelelő időben tájékoztatott arról, milyen nem halálos eszközökkel segítette. „E tekintetben engedje meg, hogy visszafogott legyek. (…) Jobb megtenni egy dolgot, mint olyan helyzetet előidézni, amely aggodalmat vagy félelmet okoz” – mondta a miniszter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot

Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot
2025. augusztus 18., hétfő

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni

A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni
2025. augusztus 17., vasárnap

Bolojan: többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik a kormány

Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.

Bolojan: többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik a kormány
2025. augusztus 17., vasárnap

Oroszország fokozza a Romániát célzó propagandát a médiahatóság egyik vezetője szerint

A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.

Oroszország fokozza a Romániát célzó propagandát a médiahatóság egyik vezetője szerint
2025. augusztus 17., vasárnap

Nem lazsáltak a belügyi szervek a hosszú hétvégén: több ezer bevetésen vettek részt, jogosítványok százai ugrottak

Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.

Nem lazsáltak a belügyi szervek a hosszú hétvégén: több ezer bevetésen vettek részt, jogosítványok százai ugrottak
2025. augusztus 17., vasárnap

Zivatar, jégeső és viharos szél várható, Erdély és a Bánság is érintett

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.

Zivatar, jégeső és viharos szél várható, Erdély és a Bánság is érintett
2025. augusztus 17., vasárnap

Hamarosan hivatalosan jelenteni lehet, ha indokolatlanul magánrendelőbe küldenek az állami kórházból

Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Hamarosan hivatalosan jelenteni lehet, ha indokolatlanul magánrendelőbe küldenek az állami kórházból
2025. augusztus 17., vasárnap

Nicușor Dan: Ukrajnának magának kell döntenie sorsáról

Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.

Nicușor Dan: Ukrajnának magának kell döntenie sorsáról
2025. augusztus 16., szombat

A járóbeteg-szakrendelők fejlesztését ígéri az egészségügyi miniszter

Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.

A járóbeteg-szakrendelők fejlesztését ígéri az egészségügyi miniszter
2025. augusztus 16., szombat

Több gyereket hagytak a szülészeteken, mint tavaly

Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).

Több gyereket hagytak a szülészeteken, mint tavaly