Bár burkoltan, diplomatikus nyelvezetben, de rosszallását fejezte ki pénteken Teodor Meleşcanu külügyminiszter Hans Klemmnek, az Egyesült Államok bukaresti nagykövetének, amiért az bírálta a közkegyelemről szóló tervezeteket.
2017. január 22., 14:122017. január 22., 14:12
2017. január 22., 15:582017. január 22., 15:58
A külügyi tárca közleménye szerint Meleşcanu nem bekérette, csupán „hivatalában fogadta\" Klemmet, akinek határozottan a tudomására hozta, hogy közvetlenül kíván a nagykövetséggel kommunikálni, nem pedig a sajtón keresztül. Mint megírtuk, Klemm egy csütörtöki interjúban úgy fogalmazott, egyetlen, a jogállamiságot értő intézkedést sem tartanak időszerűnek, ezért elvárják, hogy az összes állami intézmény fokozza a korrupció elleni küzdelmet.
Vasárnap délutánra Bukarestben és az ország több városában újabb tüntetéseket hirdettek a kormány által tervezett részleges közkegyelem és a büntető törvénykönyv módosítása ellen. Amint arról beszámoltunk, folytatódott a tervezetek szakmai bírálata is, és Klaus Johannis is véleményt nyilvánított az ügyben: az államfő az igazságügyi intézmények és civil szervezetek ellenkezésére hivatkozva a bukaresti szociálliberális kormány büntetőjogi tervezeteinek visszavonását szorgalmazta. A legfőbb ügyészséghez és a DNA-hoz hasonlóan a DIICOT is jelezte: nem ért egyet a módosításokkal. Vasárnap az átláthatatlanul és a parlament megkerülésével kidolgozott tervezetek visszavonását követelte az egyetemi hallgatók, a gimnáziumi hallgatók valamint a romániai fiatalok szervezete is.
Közben a kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alelnöke, Cătălin Beciu azzal váltott ki felháborodást, hogy minősíthetetlen stílusban kommentálta a tervezetek miatti tüntetéseket. Beciu szerint a megmozdulások „náci tüntetések\", amelyeken olyan kretének vesznek részt, akik kínzást akarnak a szabadságvesztés helyett, a börtönök helyett pedig megsemmisítő táborokat. „Állatok, rosszul vagyok tőletek!\" – írta ki Facebook-oldalára Beciu a tüntetők kapcsán. Később, a felháborodás miatt törölte a posztot, és felfüggesztette párttagságát.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
szóljon hozzá!