Fotó: Román rendőrség
A román rendőrség pontosan tudta, milyen útvonalon haladt Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt öt év börtönre ítélt, de a büntetés elől külföldre szökött polgármestere – jelentette ki szerdán Georgian Drăgan, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője.
2023. november 29., 10:162023. november 29., 10:16
A szóvivő szerda reggel a Digi24-nek elmondta, hogy mindemellett nagyon fontos volt a német hatóságok támogatása is.
– mondta Drăgan.
„A román rendőrségen dolgozó kollégáim megállapították az útvonalat. Nem voltak hamis nyomok. A kollégáim pontosan ismerték a gyanúsított által követett útvonalat, de nagyon fontos volt a támogatás, különösen a német hatóságok részéről. Amikor a német hatóságok úgy döntenek, hogy átadják Romániának, egy romániai kísérő csapat fog érte menni” – tette hozzá a román rendőrségi szóvivő.
Mint arról beszámoltunk,
Cherecheșt az augsburgi vasútállomás területén fogták el, miközben megpróbált elmenekülni Németországból. Egy nagynénje társaságában utazott volt, akivel 200 km/órás sebességgel hajtott a vasútállomásra.
Amikor az állomásra értek, megpróbált kiszállni az autóból, és taxiba ülni, ekkor fogták el a bajor rendőrök és a BKA.
Az illetékes bíróság többrendbeli vesztegetés bűntette miatt 5 év börtönbüntetést szabott ki Cherecheșre pénteken – mintegy fél órával azt követően, hogy az a petei határátkelőnél egy taxiban ülve elhagyta az országot.
A jogerős ítélet szerint a Kolozsvári Táblabíróság elutasította a politikus fellebbezését, és fenntartotta a Kolozs Megyei Törvényszék 2022-ben hozott elsőfokú ítéletét, csak a mellékbüntetésen változtatott. Eszerint a korábbi négyről öt évre növelte azt az időszakot, amíg az elítélt nem tölthet be közéleti tisztséget. A jogerős ítélet azt a korábbi rendelkezést is fenntartja, miszerint a 65 ezer lejes és ötezer eurós kártérítés fejében a polgármester két telkét és luxusgépkocsiját is lefoglalják.
Az ügyben eljáró bírói testületnek az a kolozsvári bírónő is tagja volt, akit a polgármester anyósa pár hete megpróbált megvesztegetni, hogy veje enyhébb büntetést kapjon. Cătălin Cherecheș egy nappal az ítélet közzététele előtt, csütörtökön közösségi oldalán élő bejelentkezésben kijelentette, hogy az ellene megfogalmazott vádak hamisak, és azt mondta, nem adta fel a harcot, hogy megvédje a maga és családja becsületét.
Cătălin Cherecheș 2011 óta Nagybánya polgármestere. A 2016-os önkormányzati választásokon a DNA vádemelése ellenére a nagybányaiak 70 százaléka rá szavazott. Rendőri kísérettel vitték a szamosújvári börtönből a nagybányai önkormányzat alakuló ülésére, hogy letegye a polgármesteri esküt. 2020-ban újabb polgármesteri mandátumot szerzett.
Tavaly szeptemberben román zászlóval takarta le a nagybányai gesztenyefesztiválon jelen lévő székelyföldi árusok kürtőskalács feliratát, és a magyar felirat miatt megvonta a magyar alpolgármester, Pap Zsolt István jogköreit. Cherecheș 2018. március 15-i beszédében amellett érvelt, hogy hasznosabb lenne a nagybányai magyar gyerekeknek, ha az önálló magyar iskola helyett többnyelvű tanintézetben tanulnának.
A belügyminiszter gratulált a nagybányai polgármestert kézre kerítő rendőröknek
Köszönetet mondott és gratulált kedd este Cătălin Predoiu belügyminiszter a román és német rendőröknek, akiknek sikerült kézre keríteniük a Romániából megszökött Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert, akit öt év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek az országban.
A tárcavezető köszönetet mondott a magyar, az osztrák és az olasz rendőröknek is, akikkel a román rendőrség szintén együttműködött a nemzetközi műveletben.
„Nem utolsósorban köszönettel tartozom az újságíróknak, akik megértették, hogy a nyomravezetési és elfogási művelet sikere érdekében korlátoznunk kellett ezekben a napokban az üggyel kapcsolatos kommunikációt” – írta Predoiu egy Facebook-bejegyzésben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.
Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.
A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
szóljon hozzá!