Rohamosan fogy a népesség Romániában

Rohamosan fogy a népesség Romániában

Fotó: Pixabay.com

Romániában az élve születések száma csaknem ötvenezerrel elmaradt a halálozásokétól az első félévben – derült ki a statisztikai hivatal (INS) csütörtökön közzétett jelentéséből, amely az első hat hónap anyakönyvi adatait dolgozza fel.

MTI

2017. augusztus 10., 15:302017. augusztus 10., 15:30

Tavaly az élve születések száma alig haladta meg a 190 ezret, míg a halálozásoké megközelítette a 257 ezret, így a természetes szaporulatból adódó népességfogyás éves szinten megközelítette a 67 ezret.

Idén már az első félévben csaknem nyolcezerrel kevesebb gyerek született a tavalyi év első feléhez képest, miközben a halálozások száma majdnem négyezerrel volt magasabb, mint 2016 első felében: emiatt

a természetes népességfogyás már az első hat hónapban meghaladta a 48 ezret.

A csecsemőhalandóság (az ezer élve születésre jutó egy éves kor alatti halálozások száma) arányaiban 8,19 ezrelékre nőtt a tavalyi első hat hónap 7,85 ezrelékéhez képest, bár abszolút számokban kevesebb csecsemő nem érte meg első születésnapját (714), mint a 2016 első felében (745).

Románia hét ezreléket meghaladó csecsemőhalandóságával továbbra is sereghajtó az Európai Unióban, ahol átlagosan 3,6 csecsemőhalál jut ezer élve születésre.

A szakemberek a népességfogyás további növekedésére számítanak Romániában, amelynek állandó lakossága 2014-ben csökkent húszmillió alá. Az ENSZ tavalyelőtt közölt előrejelzése 2050-re 14,5 milliós lakosságot jósolt Romániának.

A természetes népszaporulat 25 éve, 1992-ben került negatív tartományba Romániában, azóta – ha nem is egyenletesen, de – egyre súlyosbodik a népességfogyás, és a tendencia az utóbbi évben is folytatódott. A kommunista diktatúra utolsó évében (a művi vetélés drasztikus tiltása közepette), 1989-ben még csaknem 370 ezer gyermek született Romániában, míg a halálozások száma akkor még alulról közelítette az évi negyedmilliót.

A rendszerváltáskor még több mint 22 milliós országban tapasztalható drasztikus népességfogyásért – főleg az uniós csatlakozást követő években – elsősorban az elvándorlás volt felelős, Romániából ugyanis több mint hárommillió vendégmunkás költözött Nyugatra (elsősorban Olaszországba, és Spanyolországba).

Az utóbbi években azonban a migrációs folyamat leállt

(nem távoznak már lényegesen többen, mint ahányan visszatérnek Romániába), és csak áttételesen járul hozzá a népesség csökkenéséhez azáltal, hogy a kivándorlók főleg a gyermekvállalás szempontjából fontos 25-45 év közötti korosztályból kerültek ki. Ma már Románia népességének csökkenése elsősorban a negatív természetes szaporulatnak tudható be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Beindulni látszik a betétdíjas rendszer; akad, aki rendszeresen visszaváltja az italcsomagolást

A romániaiak egynegyede gyakran visszaváltja a betétdíjas visszaváltási rendszer (SGR) logójával ellátott italcsomagolásokat – derül ki a Kantar felméréséből.

Beindulni látszik a betétdíjas rendszer; akad, aki rendszeresen visszaváltja az italcsomagolást
2024. április 08., hétfő

A mesterséges intelligenciát is bevetik a fatolvajok ellen

A mesterséges intelligenciát hívja segítségül a környezetvédelmi minisztérium a SUMAL 2.0 faanyag-nyomkövető rendszerbe feltöltött szállítási engedélyek és a szállítmányról készült fotók ellenőrzéséhez – jelentette be Mircea Fechet tárcavezető.

A mesterséges intelligenciát is bevetik a fatolvajok ellen
2024. április 08., hétfő

A krónikus betegeknek sem kell majd a betegszabadság idejére járulékot fizetniük, de hűlésre nem jár mentesség Ciolacu szerint

Az összes krónikus beteg mentesülni fog a betegszabadság idején folyósított juttatás járulékkötelezettsége alól – jelentette be egy hétfői sajtóeseményen Marcel Ciolacu miniszterelnök.

A krónikus betegeknek sem kell majd a betegszabadság idejére járulékot fizetniük, de hűlésre nem jár mentesség Ciolacu szerint
2024. április 08., hétfő

Nem írta alá Iohannis a kóborkutya-törvényt, visszaküldte a parlamentnek

Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek hétfőn az államfő a kóbor kutyák számának csökkentésére kidolgozott programot jóváhagyó sürgősségi rendeletet módosító törvényt.

Nem írta alá Iohannis a kóborkutya-törvényt, visszaküldte a parlamentnek
2024. április 08., hétfő

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában a folyam egyik ágán

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában, a régi Chilia-ágon – közölte hétfőn a Tulcea megyei katasztrófavédelem.

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában a folyam egyik ágán
2024. április 08., hétfő

Elhunyt Ilie Şerbănescu közgazdász, gazdasági elemző

Meghalt 81 éves korában Ilie Şerbănescu közgazdász – adta hírül hétfőn több politikus és újságíró, köztük George Simion, Maria Grapini, Victor Ciutacu, Marius Ghilezan és Ovidiu Zară.

Elhunyt Ilie Şerbănescu közgazdász, gazdasági elemző
2024. április 08., hétfő

Geoană: a PSD és a PNL nélkül is lehet politizálni Romániában, érthetetlen a két párt összebútorozása

A kormánykoalíciót alkotó, az európai parlamenti választásokon közös listával induló Szociáldemokrata Párton (PSD) és a Nemzeti Liberális Párton (PNL) kívül is van élet, nem feltétlenül szükséges a támogatások – jelentette ki Mircea Geoană.

Geoană: a PSD és a PNL nélkül is lehet politizálni Romániában, érthetetlen a két párt összebútorozása
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

A főtitkári babérokra vágyó Iohannis szerint Románia a biztonság és stabilitás pillére a keleti szárnyon

Románia teljes mértékben azonosul a NATO demokratikus értékeivel, és a fekete-tengeri térség és a keleti szárny biztonságot és stabilitást nyújtó pilléreként felelősségteljesen és határozottan cselekszik a Szövetség érdekében – fogalmazott Klaus Iohannis.

A főtitkári babérokra vágyó Iohannis szerint Románia a biztonság és stabilitás pillére a keleti szárnyon
2024. április 06., szombat

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is

Románia továbbra is számít Németország támogatására a teljes körű schengeni csatlakozás megvalósításában – hangsúlyozta Marcel Ciolacu miniszterelnök szombaton, amikor Olaf Scholz német kancellárt fogadta a bukaresti kormány székházában.

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is