Fotó: Facebook/Radu Cristescu
Minősíthetetlen hangvételű kirohanást intézett Radu Cristescu, a kormány vezető erejét jelentő Szociáldemokrata Párt (PSD) Szatmár megyei képviselője az RMDSZ ellen annak kapcsán, hogy a magyar szervezet kiszorult az új kormányból.
2023. június 16., 08:332023. június 16., 08:33
A politikus csütörtökön este a közösségi oldalán egy bejegyzésben, amelyhez egy Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt Orbán Viktor magyar miniszterelnök társaságában ábrázoló képet mellékelt, arról írt: „románként és képviselőként” az a véleménye, hogy eddig túlságosan megengedőek voltak a román pártok a magyar szervezettel szemben, és örömlánynak nevezte az RMDSZ-t, amelynek a bordélyházban a helye.
„Ez a politikai csoportosulás nagyon előnyös státusra tett szert, egyszerre párt és civil szervezet. Az évek során olyan törvényeket vittek keresztül, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy olyan feltételek mellett jussanak be a parlamentbe, amelyek más pártok számára nem voltak adottak. A többi kisebbséghez hasonlóan a magyaroknak is 2-3 képviselőjük kellene, hogy legyen a parlamentben, nem pedig tucatnyi” – írta a honatya.
Cristescu szerit az RMDSZ
„Valójában az RMDSZ sosem volt otthontalan, az ország kiváltságosa volt. Minden kormánynak része volt, még viccelődött is vele, mindenhonnan pénzt és előnyöket szívott el, vezetői, nem is kevesen, milliárdosok lettek. Nem törődtek a saját nemzetükkel, Hargita és Kovászna a legszegényebb megyék, a legtöbb idős nyugdíjassal, mert a fiataljaik elmenekültek. A saját zsebükkel törődtek” – vádaskodott a román politikus.
A klientúrájuk pedig – sajnos – a december utáni román pártok többsége, amelyek túl gyengék ahhoz, hogy felemeljék a hangjukat és megmutassák nekik, hogy hová tartoznak” – írta Cristescu.
Azzal is megvádolta az RMDSZ-t, hogy Magyarország eszköze lett Erdélyben, és mindent megtesz, hogy azt közvetítse, hogy ez magyar föld.
„És megint túl gyengének bizonyultunk. Hagyjuk, hogy a kurvák a saját pecsenyéjüket sütögessék, mindenütt emlékműveket állítsanak, többek között háborús bűnösöknek, kastélyokra, erdőkre, üdülőhelyekre tegyék rá a kezüket nyílt vagy burkolt busás összegű budapesti támogatással. Jelzőköveinket, keresztjeinket Magyarország színeire festik, civil szervezeteket alapítanak, felvonulnak, megfélemlítenek, fenyegetnek, terrorizálnak, a szemünkbe köpnek.
A bocskor lassan, de biztosan csizmává válik” – áll a bejegyzésben.
A magyarokat sovinisztának nevező, de bejegyzésében a román sovinizmus minden közhelyét elpufogtató honatya szerint „a kés már a románok csontjáig hatolt”.
„Túl sokáig vártunk, túl sokat tűrtünk.
Ideje megmutatni nekik, hogy hol a helyük, és hová tartoznak: az út szélére!” – fogalmazott.
Cristescu azt is leírta, hogy „a kurvák átdobása a kormányhajó korlátján” a legjobb hír számára.
„Az 1990-es választásokon még szégyenlősen másztak be a kamionosok fülkéjébe néhány márkáért vagy dollárért! Aztán emelték a tétet: súlyos előnyekért nyújtották szolgáltatásaikat. Minden választási fordulóban lecserélték a veszteseket. De a kurvák
– olvasható a bejegyzésben.
„Most, jó későn a ház úrnője kirúgta a kurvát a házból, és száműzte a terített asztaltól. Nem tetszett a Ki a magyarokkal az országból szlogen, de tetszik a Ki az RMDSZ-szel a kormányból és a parlamentből! És remélem, hogy elkapom azt a napot, amikor kidobják őket a politikából...” – zárta dörgedelmét Radu Cristescu.
A jelek szerint Szatmár megyében a román politkikusok körében pártokon átívelő a magyarellenesség, hiszen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) helyi elnöke, Adrian Cozma képviselő és pártja már évek óta a magyarok ellen uszít, tavaly pedig a koalíciós is felmondta a Szatmárnémeti polgármesteri tisztségét és a Szatmár megyei közgyűlés elnöki székét is birtokló RMDSZ-szel.
Nem zárja ki a kormányátalakítás lehetőségét a június 9-én esedékes európai parlamenti és önkormányzati választások után Marcel CIolacu miniszterelnök.
A betegek ápolása és gyógyulása nagymértékben az orvosi asszisztenseken múlik – fogalmazott az egészségügyi miniszter.
Hétfőn kezdődik a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el vasárnap az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország hat dél-romániai megyéjében.
Több mint 1,3 tonnányi halat és halkészítményt vontak ki Romániában forgalomból, mert az élelmiszerek nem feleltek meg a hatályos szabályoknak – közölte honlapján az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Az április 30. és május 9. közötti héten a román rendőrök és schengeni partnereik feltartóztattak 880 személyt, illetve lefoglaltak 78 járművet és 39 okmányt, amelyekre a Schengeni Információs Rendszer (SIS) figyelmeztető jelzése volt érvényben.
Fokozott légköri instabilitásra és bőséges csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki vasárnap az ország 14 megyéjére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Magyar nyelvű szentmisét mutatott be és fiatalokat bérmált szombaton Bukarestben, a Minden Kegyelmek Édesanyjának nevét viselő Barátok templomában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
Továbbra is terjed a kanyarójárvány Romániában – nyilatkozta szombaton Vasluiban az egészségügyi miniszter, és ismét javasolta az oltatlan gyermekek és felnőttek beoltását.
Több mint 560 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát az elmúlt 24 órában a közúti közlekedési szabályok megszegése miatt, és 15 országosan körözött személyt vettek őrizetbe.
szóljon hozzá!