Pontosítani kell a büntető törvénykönyvet

A hivatali visszaélés továbbra is bűncselekmény marad, ám a büntető törvénykönyv (Btk.) hivatali visszaélésről szóló cikkelye pontosításra szorul – döntötte el szerdán az alkotmánybíróság.

Balogh Levente

2016. június 15., 17:132016. június 15., 17:13

2016. június 15., 19:092016. június 15., 19:09

A taláros testület egyhangúlag meghozott döntése értelmében a kérdéses cikkelyt újra, pontosabban meg kell fogalmazni. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy megszűnne az eljárás mindazok ellen, akik ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomoznak, vagy emeltek vádat, esetleg jogerős ítélet született. A taláros testület szerint maga a hivatali visszaélés továbbra is bűncselekmény, ugyanakkor rögzíteni kell a törvény szövegében, hogy abban az esetben, ha az elkövető bűncselekményt valósít meg.

Valer Dorneanu, a taláros testület ügyvivő elnöke közölte: az ítélet a jövőben az igazságszolgáltatás elé kerülő esetekre vonatkozik, és leszögezte: szó sincs arról, hogy kiiktatnák a hivatali visszaélést a bűncselekmények közül. „A hivatali visszaélés továbbra is bűncselekmény marad, de ezzel a megjegyzéssel, hogy bűncselekményt megvalósítva” – szögezte le Dorneanu. A döntés nyomán a parlamentnek módosítania kell a Btk.-t.

A taláros testületnek a büntető törvénykönyv 297-es cikkelyéről kellett véleményt mondania, amely a hivatali visszaélést a következőképpen határozza meg: „A közhivatalnok azon tette, amely révén szolgálati teendői teljesítése közben nem tesz eleget egy kötelezettségnek, vagy rosszul tesz eleget neki, ezzel pedig kárt okoz, vagy egy magán-, illetve jogi személy számára jog- vagy érdeksérelmet okoz.\" A vonatkozó cikkely kettőtől hét évig terjedő szabadságvesztést irányoz elő a vétkesek számára.

Megvizsgálták a 78/2000-es törvény 13. cikkelyét is, amely értelmében hivatali visszaélés esetén, ha a közhivatalnok a maga vagy a más számára jogosulatlan hasznot hajtó módon járt el, a büntetés az eredeti tétel harmadával növelhető. Ez esetben nem találtak alkotmányellenes elemet. Számos jogász úgy véli, a szöveg nem eléggé kiszámítható, az objektivitást nélkülöző, önkényes szempontok alapján meghozott ítéletekhez vezethet, mivel a jogalkotó nem egy törvénybe ütköző, hanem rosszul elvégzett cselekedetről beszél, anélkül, hogy ezt pontosan meghatározná. Az alkotmánybíróság ajánlása értelmében a „rosszul tesz eleget\" helyett „törvényt sértve\" kell hogy szerepeljen a szövegben.

A vonatkozó cikkely ellen többek között Alina Bica, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) restitúciós bűncselekményben való érintettséggel vádolt volt főügyésze is alkotmányossági kifogást emelt. Bica panasza szerint a jogszabály megfogalmazása annyira homályos, hogy egy közhivatalnok nem tudja egyértelműen, milyen magatartás minősülhet törvénybe ütközőnek.

Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze korábban úgy nyilatkozott, amennyiben az alkotmánybíróság megsemmisíti a vonatkozó cikkelyt, 865, hivatali visszaélés miatt indított nyomozást kell lezárni, amely több millió eurós károkozás ügyében indult.
A főügyész szerint a hivatali visszaélést nem lehet egyszerű hibaként meghatározni, az ugyanis azt jelenti, hogy egy hivatalnok szándékosan nem tesz eleget hivatali kötelezettségeinek, amely két következménnyel járhat: az állami költségvetés megkárosításával és saját haszonhoz jutással.

Kövesi szerint a DNA által vizsgált ügyek egyharmada kapcsolódik hivatali visszaéléshez, a bírált cikkely eltörlésével pedig az okozott kárt sohasem lehetne behajtani. Csak tavaly 620 millió eurós károkozás ügyében indítottak bűnvádi eljárást. Az utóbbi tíz évben közel 1500 személy ellen emeltek vádat hivatali visszaélés miatt. Jelenleg 3200 ilyen dosszién dolgoznak az ügyészek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg
2025. augusztus 22., péntek

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld

A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld
2025. augusztus 22., péntek

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad

A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad
2025. augusztus 22., péntek

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában

Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában
2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben
2025. augusztus 21., csütörtök

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között
2025. augusztus 21., csütörtök

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint

Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek