Pénteken reggel 7 és 9 óra között nem közlekednek a vonatok, a szakszervezet szerint teljes leállás fenyeget

•  Fotó: Rostás Szabolcs

Fotó: Rostás Szabolcs

Pénteken reggel 7 és 9 óra között nem fognak közlekedni a vonatok a romániai vasúthálózaton – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a Román Vasúttársaság (CFR) kereskedelmi részlege szakszervezetének főtitkára.

Hírösszefoglaló

2023. szeptember 14., 18:412023. szeptember 14., 18:41

2023. szeptember 14., 18:462023. szeptember 14., 18:46

Viorel Istrate elmondta, a kétórás figyelmeztető sztrájk valamennyi szerelvényt érinti, leszámítva azokat, amelyeken tanulói csoportok vagy a kiszolgáltatott csoportokban tartozók utaznak. „Azokat a vonatokat nem állítjuk le” – fogalmazott. A főtitkár rámutatott, bíznak benne, hogy a pénteki akciót követően elkezdődhet „egy minimális párbeszéd” az illetékes hatóságok képviselőivel.

A szakszervezeti vezető szerint minden kormány azt ígérte, hogy megoldja az ágazatban felgyülemlett problémákat, de a politikusok prioritási listája sosem egyezik meg a vasutasok és az utazóközönség prioritásaival, és a román vasút immár évek óta a „klinikai halál állapotában van”.

„Elsősorban azt szeretnénk elérni, hogy a pénzügyminisztérium korrekt finanszírozást nyújtson és időben, hogy ne legyünk kénytelenek 45 kilométeres óránkénti sebességgel haladni ezekkel a konzervdobozokkal, amelyeket vasúti kocsiknak, vonatoknak hívunk” – tette hozzá a szakszervezeti illetékes. Istrate szerint a román vasúti hálózat és az azon közlekedő vonatok európai szintre emeléséhez az európai partnerekkel összehangolt szakszerű országprojektre és több tízmilliárd eurós beruházásra lenne szükség.

Mint mondta, jelenleg beruházási terv sem létezik az elavult mozdony- és vagonpark teljes lecserélésére, márpedig ilyen körülmények között az utasok nem fognak visszatérni a vonatokra. Vonzó bérezési feltételek nélkül a kiöregedő vasutasnemzedéket sem lesz, aki pótolja. A munkaerőhiány meghaladta már a 6000 embert, ezért a még meglévő alkalmazottak túlterheltek, a túlórák száma több tízezres nagyságrendű – sorolta a vasutasok panaszait a szakszervezeti főtitkár.

A kollektív munkaszerződésről március óta tárgyal a szakszervezeti szövetség a munkáltatóval, de azóta sem sikerült egyezségre jutniuk, így jóváhagyott költségvetése sincs az ágazatnak, amelyet ezért szerinte „a teljes leállás fenyeget”.

A CFR személyszállító részlegének képviselői csütörtökön közleményt bocsátottak ki, amelyben leszögezték, hogy alkalmazottaik nem vesznek részt a Drum de Fier – Elcatel Szakszervezeti Szövetség péntekre bejelentett tiltakozó akciójában, de az kihathat a vonatok közlekedésére. Ha a figyelmeztető sztrájkra sor kerül, az érintett járatokra szóló jegyek árát részben vagy egészen megtérítik.

A vasutasok szakszervezeteit tömörítő Drum de Fier – Elcatel érdekvédelmi szövetség múlt héten jelentette be, hogy szeptember 15-én figyelmeztető sztrájkot tart. A vasúti alkalmazottak követelik az új kollektív munkaszerződés megkötését, a vasúti alkalmazottak jogállásáról szóló 2020/195-ös számú törvény rendelkezéseinek alkalmazását és az egyes munkakörökre jellemző feladatoknak, felelősségnek és képesítéseknek megfelelő bérhierarchia tiszteletben tartását, a megfelelő munkafeltételek és az egyéni védőfelszerelések biztosítását az alkalmazottak számára, valamint az ágazat megfelelő finanszírozását.

korábban írtuk

Vészfék: szeptember 15-én figyelmeztető sztrájkot tartanak a vasúti dolgozók
Vészfék: szeptember 15-én figyelmeztető sztrájkot tartanak a vasúti dolgozók

A vasutasok szakszervezeteit tömörítő Drum de Fier – Elcatel érdekvédelmi szövetség figyelmeztető sztrájkot hirdet szeptember 15-ére a Román Vasúttársaságnál (CFR).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 21., szombat

Pörgős két hete volt a román rendőrségnek: több mint 200 házkutatást végeztek és 18 tettenérést szerveztek meg

Két hét alatt a rendőrök országos szinten több mint 200 házkutatást végeztek és 18 tettenérést szerveztek meg drogkereskedésre, emberkereskedelemre, informatikai bűnözésre és pénzmosásra szakosodott bűnszervezetek felszámolása céljával.

Pörgős két hete volt a román rendőrségnek: több mint 200 házkutatást végeztek és 18 tettenérést szerveztek meg
2024. szeptember 21., szombat

Megkérdeztük Ciolacut, kinevezne-e RMDSZ-es miniszterelnököt, ha államfőnek választják

Elsősorban kampánycélból tett látogatást Kolozsváron szombaton az államelnöki tisztségre pályázó Marcel Ciolacu kormányfő, megtekintve többek között a mesterséges intelligenciára szakosodott kutatóközpontot építkezési munkálatait.

Megkérdeztük Ciolacut, kinevezne-e RMDSZ-es miniszterelnököt, ha államfőnek választják
2024. szeptember 21., szombat

A koalíciós partner Ciolacu elleni támadásra használta ürügyként Ciucă az EU által az árvízkárok enyhítésére nyújtott segélyt

Kampányeszközként, a koalíciós partner PSD elnöke, Marcel Ciolacu miniszterelnök elleni támadáshoz használta fel ürügyként Nicolae Ciucă, a PNL elnöke az Európai Unió által az árvízkárok enyhítésére Romániának nyújtott segélyt.

A koalíciós partner Ciolacu elleni támadásra használta ürügyként Ciucă az EU által az árvízkárok enyhítésére nyújtott segélyt
2024. szeptember 20., péntek

Több mint 1,6 millió lejes, idén felvett kölcsönt kell jövőre visszafizetnie Dan Tanasának, bár hivatalosan évi 200 ezret keres

Bár a vagyonbevallása alapján éves jövedelme alig haladja meg a 200 000 lejt, milliós nagyságrendű kölcsönt vett fel magánszemélyektől Dan Tanasă, az AUR magyargyűlöletéről hírhedtté vált képviselője, akinek már jövőre törlesztenie kell adósságát.

Több mint 1,6 millió lejes, idén felvett kölcsönt kell jövőre visszafizetnie Dan Tanasának, bár hivatalosan évi 200 ezret keres
2024. szeptember 20., péntek

Jóvátételben részesülhetnek a rémségek házaként működő gyermekotthonok egykori lakói

Jóvátételben részesülhetnek egy törvénytervezet szerint mindazok, akik 1966 és 1997 között erkölcsi károkat szenvedtek a romániai gyermekotthonokban.

Jóvátételben részesülhetnek a rémségek házaként működő gyermekotthonok egykori lakói
2024. szeptember 20., péntek

Több ezer homokzsákkal várják az árhullámot a Duna romániai szakaszán

A román vízügyi főigazgatóság (ANAR) Argeş-Vedea területi kirendeltségének munkatársai ezer zsákot és egyéb anyagot készítettek elő az árvízvédelmi töltés megerősítéséra a Duna romániai szakaszán.

Több ezer homokzsákkal várják az árhullámot a Duna romániai szakaszán
2024. szeptember 20., péntek

Ciolacu a Iohannisnak dedikált tervezetről: elviekben úgy a helyes, ha mindenki jelöltetheti magát

Az alkotmányos jogokat nem szabad korlátozni, az alaptörvény betartása a legfontosabb – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken.

Ciolacu a Iohannisnak dedikált tervezetről: elviekben úgy a helyes, ha mindenki jelöltetheti magát
2024. szeptember 20., péntek

Romlott sonkás tésztától betegedett meg 118 gyerek, felfüggesztették az étkeztető cég működését

Felfüggesztették a Mehedinți megyei gyerekeknek ételt szállító cég működését, és 30 ezer lejes bírsággal sújtották, miután csütörtökön több településről több mint 100 iskolás került kórházba ételmérgezés tüneteivel.

Romlott sonkás tésztától betegedett meg 118 gyerek, felfüggesztették az étkeztető cég működését
2024. szeptember 20., péntek

Egyhamar nem kerül pont a forradalom perének végére: a legfelsőbb bíróság visszaküldte az ügyet az ügyészségnek

A legfelsőbb bíróság pénteken úgy döntött, hogy visszaküldi az 1989-es forradalom ügyét az ügyészségnek. A döntés jogerős.

Egyhamar nem kerül pont a forradalom perének végére: a legfelsőbb bíróság visszaküldte az ügyet az ügyészségnek
2024. szeptember 20., péntek

Gondolatok Kós András művészetéről

A Székely Nemzeti Múzeum jövőben ünnepli 150. születésnapját. Kós Károly tervezte a múzeum impozáns épületegyüttesét, amelyet a vele készült interjúkban előszeretettel nevezett fő művének, kedvenc alkotásának.

Gondolatok Kós András művészetéről
Gondolatok Kós András művészetéről
2024. szeptember 20., péntek

Gondolatok Kós András művészetéről