Oroszország nem avatkozott be a romániai választásokba a bukaresti nagykövet szerint

Oroszország

Cáfol. Vlagyimir Lipajev szerint semmi sem bizonyítja, hogy Oroszország beavatkozott volna a romániai elnökválasztásba

Fotó: Az Oroszországi Föderáció bukaresti nagykövetsége

Oroszország nem avatkozott be a romániai elnökválasztásba – jelentette ki Valgyimir Lipajev bukaresti orosz nagykövet a HotNews hírportálnak nyilatkozva. Oroszország diplomatája kijelentette azt is, hogy nem hisz a román titkosszolgálatoknak.

Krónika

2025. február 10., 17:552025. február 10., 17:55

A diplomata az interjúban elmondta, Oroszország semmilyen módon nem befolyásolta a romániai elnökválasztást, és ez szerinte „minden józan ember számára nyilvánvaló”.

Idézet
Oroszország soha nem avatkozik bele más államok területén zajló választási folyamatokba, és nem próbálja befolyásolni egyik vagy másik nemzet választásait.

Nincs nyoma az orosz beavatkozásnak, és őszintén szólva meglepődtünk, hogy az itteni médiában miért játszották ki ilyen erősen az orosz kártyát. Ha van bármilyen alapja az ilyen feltételezéseknek a romániai választási folyamatok orosz befolyásolásáról, kérem, szívesen meghallgatom és válaszolok. De véleményem szerint nincs bizonyíték arra, hogy Oroszországnak köze lenne a romániai választásokhoz. Csak olyan vitákat látunk, amelyek inkább belföldi fogyasztásra szolgálnak. Ezek egy romániai belharc elemei, és ennek semmi köze Oroszországhoz” – hangoztatta az orosz diplomata.

Annak kapcsán, hogy Klaus Iohannis államfő orosz beavatkozásról beszélt, a nagykövet megjegyezte:

az államfő semmilyen konkrét bizonyítékot nem mutatott be.

„Ismertetett valamilyen érvet az orosz részvételre vonatkozó elmélet alátámasztására? Mert bármit mondhat. De beszéljünk konkrét tényekről. Mire gondolt Iohannis elnök, amikor ezt mondta? Tudomásom szerint azt mondta, hogy nincsenek konkrét tények, amelyek alátámasztanák ezt a tézist. Lehet, hogy tévedek” – mondta Lipajev.

Annak kapcsán, hogy az alkotmánybíróság hírszerzési jelentésekre hivatkozva érvénytelenítette az elnökválasztást, kifejtette: nem bízik a román hírszerzésben. „Mondja meg, miért kellene hinnem egy román szolgálat által írt jelentésnek? Azt írhatnak, amit csak akarnak! De hogy az általuk leírtak hogyan korrelálnak konkrét tényekkel, azt mondja meg nekem!” – fogalmazott a nagykövet.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy

Románia nem kért magyarázatot az Oroszországi Föderációtól, miután a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) szerint külföldi állami – nevezetesen orosz – beavatkozás történt az elnökválasztásba.

A nagykövet ugyanakkor úgy vélekedett: miközben az orosz beavatkozásra nincs bizonyíték, az Egyesült Államok részéről egyértelmű beavatkozásnak tekinthető a korábbi amerikai vezetés idején a washingtoni külügyminisztérium által kiadott közlemény, amely arra figyelmeztetett, hogy a román külpolitikai orientáció megváltozását megsínylenék a Románia és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok.

Lipajev szerint teljesen mindegy, hogy ki győz – és ez Călin Georgescura is érvényes –, Románia politikai irányvonala nem fog változni.

Idézet
Számunkra egyértelmű, hogy függetlenül attól, hogy Georgescu vagy Antonescu, Ciolacu vagy Lasconi asszony lesz a román elnök, Románia külpolitikája nem fog változni. Ezt nem a leendő román elnök személye fogja meghatározni, hanem az a politika, amelyet Brüsszel és Washington diktál vagy határoz meg.

És Románia ezt az irányvonalat fogja követni, függetlenül attól, hogy ki lesz az elnök” – mutatott rá a diplomata. „A mi szempontunkból nincs különbség Románia politikája és az EU politikája között. Ha ez Románia választása, egy független, autonóm választás, rendben. Mi elfogadjuk” – tette hozzá.

Călin Georgescu kijelentései és elméletei kapcsán, amelyek egybeesnek az oroszországiakkal és Vlagyimir Putyin álláspontjával – többek között az Ukrajna kitalált voltára és a területi felosztására vonatkozó megjegyzésekről van szó – úgy vélekedett, hogy Georgescu a romániai közhangulatot fogalmazta meg.

Idézet
A választások első fordulója után közelebbről megvizsgáltuk Georgescu urat. Minden jelölt olyan kijelentéseket tesz, amelyeket a választói elvárnak tőle”

– mutatott rá a bukaresti orosz nagykövet.

Mint ismeretes, az alkotmánybíróság azért érvénytelenítette a tavalyi elnökválasztás eredményét, mert a hírszerző szervek azt állították: a választási folyamatba egy külföldi állami szereplő avatkozott be, és az első fordulót megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu online manipuláció következtében győzhetett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet

Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet
2025. augusztus 20., szerda

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát

Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát
2025. augusztus 20., szerda

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit

A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit
2025. augusztus 20., szerda

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett

Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett
2025. augusztus 20., szerda

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak

A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak
2025. augusztus 20., szerda

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár

A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár
2025. augusztus 20., szerda

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét

Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét
2025. augusztus 20., szerda

Újabb dróntámadás a román határ közelében

Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.

Újabb dróntámadás a román határ közelében
2025. augusztus 19., kedd

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”

Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”
2025. augusztus 19., kedd

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot

A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot