Fotó: Gov.ro
Szociológiai felmérések szerint jelentősen megnőtt azon román állampolgároknak az aránya, akik elhatározták, hogy beoltatják magukat a koronavírus ellen – jelentette ki Ludovic Orban.
2021. március 31., 17:152021. március 31., 17:15
2021. március 31., 17:312021. március 31., 17:31
A képviselőház és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a parlament épületében nyilatkozott szerdán a sajtónak, kijelentve, hogy szerinte már nem haladja meg a 12-13 százalékot azoknak a román állampolgároknak az aránya, akik nem akarnak élni az oltáshoz való jogukkal.
– mondta. Az óvintézkedések lazításáról úgy nyilatkozott, minden európai országban szó van róla, és másfél-két hónap múlva európai szintű döntés várható a kérdésben.
A képviselőház elnöke nyomatékosította, hogy sokkal könnyebb lesz azoknak elutazni például vakációra, akik már megkapták az oltást, erre vonatkozóan néhány ország egyoldalú jelleggel már be is vezetett bizonyos szabályozásokat.
Az Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke által vezetett leendő kormányban három miniszterhelyettes is lehet, és akár három RMDSZ-es politikus is helyet kaphat benne.
Az általa vezetendő kormány „áldozati kormány” lesz – jelentette ki szombaton Ilie Bolojan kijelölt miniszterelnök a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kongresszusán.
Sorin Grindeanu pénteken bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton dönt a kormányzati részvételről, és vasárnap a miniszterjelöltjeiről.
Július végi rendkívüli ülésszakán fogadja el a bukaresti parlament a deficitcsökkentő intézkedéseket politikai források szerint.
Ilie Bolojant, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét, korábbi ügyvivő államfőt bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő.
Közzétette pénteken az oktatási minisztérium az érettségi vizsga eredményeit.
A tanév rendjének megfelelően a pénteki tanórák után elkezdődik a nyári vakáció.
Technokrata miniszterelnök jelölésével oldhatja fel a kormányalakítási patthelyzetet Nicușor Dan államfő – legalábbis egyes értesülések szerint.
A várakozásokkal ellentétben senkit nem bízott meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő a parlamenti pártokkal csütörtökön folytatott konzultációkat követően.
szóljon hozzá!