Fotó: Gov.ro
Amennyiben a járvány miatt be kell zárni az iskolákat, a gyerekével otthon ülő szülő megkapja fizetése 75 százalékát, nyilatkozta csütörtökön Ludovic Orban kormányfő.
2020. augusztus 06., 18:342020. augusztus 06., 18:34
2020. augusztus 06., 21:232020. augusztus 06., 21:23
A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a szükségállapot idején támogatták a gyerekükre otthon vigyázni kényszerülő szülőket, akik erre az időszakra is megkapták fizetésük 75 százalékát. Hasonló támogatást fognak kidolgozni a családok számára az új tanévre is, mondta a Szabad Európa Rádió román kiadása szerint Orban.
Ha egy tanintézetben sok a koronavírusos fertőzött és az iskolát be kell zárni 14 napra, arra az időszakra az érintett szülők megkapják a bérük 75 százalékát, ígérte a miniszterelnök.
Monica Anisie oktatási miniszter szerint a szeptember 14-ei tanévkezdés után, zöld járványügyi forgatókönyv esetén a gyerekeknek kötelező módon iskolába kell menniük, a szülők nem tarthatják otthon őket elővigyázatosságból. Azonban ezzel nem minden szülő ért egyet.
A fogyasztóvédelmi felügyelők ezen a héten 800 ezer lejre róttak ki bírságokat a tengerparton és elrendelték 29 vállalkozás tevékenységének leállítását az ellenőrzések alatt tapasztalt hiányosságok orvoslásáig.
Radu Miruță gazdasági miniszter szombat délután megérkezett a helyzet felmérésére a kudzsiri fegyvergyárba, amelynek lőszercsarnokában tűz pusztított a szombatra virradó éjszaka.
Romlott és válságosra fordult az állapota a bukaresti Agrippa Ionescu kórház intenzív osztályán kezelt Ion Iliescunak – közölték szombaton az egészségügyi intézmény képviselői.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter péntek este lemondásra szólította fel a bukaresti Floresca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő osztályának vezetőjét.
A bírák és ügyészek nettó fizetésének 70 százalékát kitevő nyugdíj – körülbelül 11 309 lej – nem elegendő a megélhetéshez – vélekedik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache.
Robbanások által kövezett tűz ütött ki péntekről szombatra virradó éjjel 1 óra körül Kudzsir város két fegyvergyárának egyikében, egy 700 négyzetméteres lőszercsarnokban.
Alina Corbunak, a legfelsőbb bíróság elnökének mandátuma pénteken megszűnt, miután a bíró nyugdíjba vonult. Corbu nyugdíjazási kérését pénteken írta alá több mint 70 más nyugdíjkérelemmel együtt Nicușor Dan államfő.
A belügyminisztérium légi főfelügyelőségének (IGAv) egyik Black Hawk-helikopterével szállítanak haza két román állampolgárt, akik péntek reggel megsérültek a Bulgáriában történt közúti balesetben.
Két új magyar kormánytisztviselő kinevezését írta alá a miniszterelnök pénteken: Faragó Pétert kormányfőtitkár-helyettesi, Ötvös Koppány Bulcsút művelődésügyi államtitkárnak nevezte ki.
Pénzügyi gyorssegély kiutalásáról döntött pénteki rendkívüli ülésén a kormány a hét eleji moldvai árvíz károsultjai és az áldozatok hozzátartozói számára.
szóljon hozzá!