Ludovic Orban fejen állva próbálta illusztrálni a romániai politikai állapotokat
Fotó: Videófelvétel
Ludovic Orban volt miniszterelnök sajátos módon próbál szavazatokat gyűjteni magának a romániai államfőválasztás november 24-én rendezendő első fordulója előtt.
2024. november 10., 15:542024. november 10., 15:54
2024. november 11., 00:142024. november 11., 00:14
A Jobboldal Ereje (Forța Dreptei) elnevezésű párt elnöki tisztségét betöltő politikus alakulata és a Népi Mozgalom Párt (PMP) közös jelöltjeként indul az államelnök-választáson. A korábban a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) irányító – apja révén félig magyar nemzetiségű, évekkel ezelőtt azonban a Székelyföld etnikai összetételének megváltoztatását szorgalmazó – Orban esélyei azonban elenyészőek, valamennyi közvélemény-kutatás szerint ugyanis a támogatottsága mindössze 2 százalék körül mozog.
Miközben nemrég gitározott és dalra fakadt egy rádióműsorban, a miniszterelnöki posztot 2019-ben és 2020-ban betöltő politikus ezúttal szó szerint fejre állt, hogy felhívja magára a figyelmet. Orban a közösségi oldalára feltöltött, otthonában készült videó tanúsága szerint kézen állva próbálta illusztrálni, hogy Romániában fordítva működnek a dolgok.
Elmondása szerint az ország a feje tetejére állt, „a falu bolondja átvette az irányítást”, a hatalmon lévők pedig a lábukkal kormányoznak a fejük helyett. „Nem, nem estem a fejelmre, csupán bemutatom, hová jutott az ország az elmúlt években a PSD-sek irányítása alatt. Minden fordított nálunk: a falu bolondja élre került, míg a többi vezető ész nélkül, a lábával cselekszik” – fogalmazott a videófelvételen Ludovic Orban.
A volt liberális pártelnök úgy véli, eljött az ideje, hogy a választópolgárok „felébredjenek, és racionálisan szavazzanak”. „Itt az idő, hogy értékes embereket juttassunk Románia élére, mert ahol nincs fej, jaj a lábnak. (Román közmondás, jelentése arra utal, hogy egyesek döntését mások szenvedik el – szerk. megj.) Fejjel szavazunk, nem Ciolacuval” – jelentette ki Ludovic Orban, miután abbahagyta a fejen állást, és lábbal visszaszállt a földre.
A Jobboldali Erők Szövetségének kongresszusa jóváhagyta szombaton a Jobboldal Erejéből, a Népi Mozgalom Pártjából, a Jobboldali Alternatívából és a Maniu-Mihalache Nemzeti Parasztpártból álló szövetség létrehozását.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.
Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.
A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma.
Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).
szóljon hozzá!