Népszavazást tartanak Olt megye átnevezéséről

Népszavazást tartanak Olt megye átnevezéséről

Fotó: Cjolt.ro

Október 15-én népszavazást tart az Olt Megyei Tanács arról, hogy a közigazgatási egységet a jövőben Olt-Romanaţi megyének hívják-e vagy megmaradjon eredeti megnevezésénél.

Hírösszefoglaló

2017. augusztus 24., 18:262017. augusztus 24., 18:26

A csütörtökön elfogadott tanácsi határozat értelmében október 15-én a szavazóknak a következő kérdésre kell majd válaszolniuk igennel vagy nemmel: Egyetért-e azzal, hogy Olt megyét Olt-Romanaţi megyének nevezzék el?

A megyei önkormányzat 500 000 lejt különített el a referendumra

– közölte az Agerpres.

Marius Oprescu megyei tanácselnök érvelése szerint az új megnevezéssel erkölcsi elégtételt szolgáltatnának az egykori Romanaţi megye lakóinak. Ugyanakkor a tanácselnök szerint nem jelentene többlet utánajárást a névváltoztatás, mert a vonatkozó törvény azt is előírná, hogy

csak az igazolványok, dokumentumok érvényességének lejártával kellene az új megyenevet feltüntető dokumentumokat kérvényezniük a megye lakóinak.

„A jelenlegi Olt megye két történelmi megyéből alakult ki, a volt történelmi Olt megyéből és az egykori Romanaţi megyéből. Mi ezzel a referendummal, mint az erkölcsi elégtétel-szolgáltatás egyetlen lehetséges módozatával, azt akarjuk elérni, hogy Olt megyét Olt-Romanaţi megyének nevezzük el” – mondta Marius Oprescu. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 07., kedd

Tonnaszámra próbálják rásózni a penészes, romlott zöldséget-gyümölcsöt a vásárlókra az üzletekben

Több tonna zöldséget és gyümölcsöt vontak ki a romániai piacról ellenőrzései nyomán az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC), egyebek mellett penészes, poros és rovarokkal fertőzött termékeket is.

Tonnaszámra próbálják rásózni a penészes, romlott zöldséget-gyümölcsöt a vásárlókra az üzletekben
2024. május 07., kedd

Nő a közlekedési kultúra? Jóval kevesebb súlyos baleset történt ortodox húsvétkor, mint tavaly

A majálist és görögkeleti húsvétot is felölelő idei hatnapos hosszú hétvégén 42,8 százalékkal kevesebb súlyos közúti baleset történt a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Nő a közlekedési kultúra? Jóval kevesebb súlyos baleset történt ortodox húsvétkor, mint tavaly
2024. május 07., kedd

Négy cég „röptetheti” Iohannist utazásai során, mindez több mint nyolcmillió lejébe kerül az adófizetőknek

Négy cég bonyolíthatja le összesen több mint nyolcmillió lej értékben az államfő kül- és belföldi légi utazásait az elnöki hivatal által kiírt közbeszerzési eljárás eredménye alapján.

Négy cég „röptetheti” Iohannist utazásai során, mindez több mint nyolcmillió lejébe kerül az adófizetőknek
2024. május 07., kedd

Már sokadszor kellett új börtönbe költöztetni a román hatóságok által a legveszélyesebbnek tartott bűnözőt

A napokban immár sokadik alkalommal kellett új börtönbe költöztetni Konsztantinosz Passzariszt, a román hatóságok által a legveszélyesebbnek tartott, jelenleg fogva tartott bűnözőt, akit több mint húsz éve ítéltek életfogytiglani szabadságvesztésre.

Már sokadszor kellett új börtönbe költöztetni a román hatóságok által a legveszélyesebbnek tartott bűnözőt
2024. május 06., hétfő

Fittyet hánynak a kiberbiztonságra: sokan még online vásárláskor sem figyelnek a kockázatokra

Bár a romániai lakosság számottevő hányada rendszeresen használja az internetet, nagyon sokan fittyet hánynak a kiberbiztonságra – irányítja rá a figyelmet egy friss elemzés.

Fittyet hánynak a kiberbiztonságra: sokan még online vásárláskor sem figyelnek a kockázatokra
2024. május 06., hétfő

Közel nyolcvan nagyszabású akcióban több mint 1200 házkutatást tartott a gazdasági rendőrség

A gazdasági rendőrség az év első három hónapjában országszerte 78 nagyszabású akciót hajtott végre a bűnözői csoportok felszámolása érdekében, és összesen 1226 házkutatást tartott.

Közel nyolcvan nagyszabású akcióban több mint 1200 házkutatást tartott a gazdasági rendőrség
2024. május 06., hétfő

Volt román miniszter: Romániában és Moldovában jobb élni, mint Budapesttől nyugatra

Jelenleg ugyanakkora erőfeszítéssel jobban lehet élni Romániában vagy Moldovában, mint Budapesttől nyugatra – állította Daniel Funeriu volt román oktatási miniszter.

Volt román miniszter: Romániában és Moldovában jobb élni, mint Budapesttől nyugatra
2024. május 06., hétfő

Lassan vége a tavaszi vakációnak: kezdődik a tanév utolsó modulja, szerdán térnek vissza a diákok az iskolapadokba

A diákok május 8-án, szerdán térnek vissza az iskolapadokba az április 27-én kezdődött húsvéti vakációt követően.

Lassan vége a tavaszi vakációnak: kezdődik a tanév utolsó modulja, szerdán térnek vissza a diákok az iskolapadokba
2024. május 06., hétfő

Újra luxusrepülőre pattanhatott Iohannis, hogy átvegye a „washingtoni Oscar-díjat”

Klaus Iohannis hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba utazott – az elnök ugyanazt a luxusgépet használta, amellyel tavaly Afrikába és Dél-Koreába utazott – adta hírül a Realitatea Tv.

Újra luxusrepülőre pattanhatott Iohannis, hogy átvegye a „washingtoni Oscar-díjat”
2024. május 06., hétfő

Változékony időjárás várható a héten, a hőmérséklet érezhetően visszaesik, havaseső is lehet

Változékony lesz az időjárás a héten Románia legtöbb régiójában, és miután vasárnap viharok söpörtek végig az ország nagy részén, hétfőn az ország északi felére, kedden pedig az egész országra kiterjednek.

Változékony időjárás várható a héten, a hőmérséklet érezhetően visszaesik, havaseső is lehet