Homály fedi Golam Reza Manszúri halálának pontos körülményeit
Fotó: Szabad Európa Rádió
Bekérette a román külügyminisztérium Irán bukaresti nagykövetét, hogy tisztázza az ázsiai ország által Romániával szemben megfogalmazott vádakat. A két ország közötti vita azt követően robbant ki, hogy pénteken Bukarestben gyanús körülmények között elhunyt egy iráni bíró, akit hazájában korrupciós ügyek miatt köröztek, emberi jogi szervezetek szerint pedig az iráni rendszerrel szemben álló ellenzékiek megkínzásában is részes volt.
2020. június 24., 08:002020. június 24., 08:00
A bukaresti külügy arról tájékoztatta Morteza Abutalebi nagykövetet, hogy az elhunyt Golam Reza Manszúri halálának körülményeit illetően zajlik a nyomozás, amelynek eredményeiről annak lezárultát követően a hivatalos csatornákon azonnal tájékoztatják az iráni felet. A román külügyminisztérium egyúttal meglepetésének adott hangot az iráni külügyminisztérium által az ügyben kiadott nyilatkozat miatt.
A volt bíró halála valóban rejtélyes. A hivatalos változat szerint ugyanis kizuhant bukaresti szállodája emeleti szobájából, ugyanakkor egyes, az eset után készített felvételeken úgy tűnik, mintha a recepció előtt, a szálloda halljában feküdne a holttest. A román hatóságok hivatalos álláspontja szerint öngyilkosság történt, ugyanakkor Manszúri ügyvédje éppen a román illetékeseket teszi felelőssé védence halála miatt. A román igazságszolgáltatás ugyanis hatósági felügyelet alá helyezte a volt bírót, így a bukaresti hatóságok kötelessége lett volna, hogy szemmel tartsák, és vigyázzanak a testi épségére.
Ali Bageri, az iráni igazságügy-minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős illetékese is hasonlóan nyilatkozott, mondván: Romániának át kell adnia a halál körülményeivel kapcsolatos bizonyítékokat, egyúttal magyarázattal kell szolgálnia arra nézvést is, miért nem védték meg a testi épségét. Úgy véli, a román kormány közvetlenül felelős Manszúri haláláért.
A 66 évesen rejtélyes körülmények között elhunyt egykori bíró karrierje fénykorában Teherán egyik elit kerületében, Lavaszanban tevékenykedett, ám pályája derékba tört, amikor korrupcióval gyanúsították meg egy ingatlanberuházás ügyében. Emellett emberi jogi ügyekben is érintett volt: a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet két feljelentést is tett ellene Németországban, Miután 2013-ban, Mahmúd Ahmadinezsád elnöksége idején számos ellenzéki újságíró bebörtönzéséért és megkínzásáért volt felelős.
Az ellene megfogalmazott korrupciós vádak arról szóltak, hogy 500 ezer eurót kapott azért, hogy sürgessen meg egy építési engedélyt egy dúsgazdag, befolyásos építési vállalkozó számára. Az ügyben az iráni rezsim több magas rangú tisztségviselője is érintett. Egy külföldön élő iráni újságíró szerint a volt bíró szoros kapcsolatban állt a perzsa állam titkosszolgálatával.
Manszúri még tavaly Németországba szökött, hazájában ezt követően nemzetközi körözést bocsátottak ki ellene. Június elején ugyanakkor egy videóban azt mondta: csak egészségügyi kezelésekre utazott Európába, és haza akar térni. Ezt követően Bukarestben bukkant fel, ahol a nemzetközi körözés nyomán a rendőrség őrizetbe vette. A bukaresti ítélőtábla június 12-én elutasította az előzetes letartóztatásba helyezését, ehelyett hatósági felügyelet alá helyezte, és július 10-i hátáridőt szabott meg Teherán számára, hogy hivatalosan kérje a kiadatását. Egyben felszólította a román bevándorlási hatóságot, tárja fel, milyen emberi jogi és börtönviszonyok várnák hazájában a volt bírót a kiadatása esetén.
A bukaresti ügyészség egyébként közölte, hogy a boncolás nyomán megállapították: Manszúri halálát egy kemény tárggyal való ütközés váltotta ki, vélhetően zuhanás nyomán. Az ügyben olyan feltételezések is felröppentek, hogy az iráni titkosszolgálat állhat a halál hátterében, a román illetékesek által lefolytatott hivatalos nyomozás végéig azonban csak találgatni lehet a halál körülményeiről. Persze könnyen megtörténhet, hogy azután is.
Romániát Călin Georgescu fogja vezetni – jelentette ki George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje.
Éves nettó árbevételük 1 százalékának megfelelő bírságot kaphatnak azok az ingatlanfejlesztők, akik más célra használják a leendő lakások vásárlóitól kapott előleget.
Elfogadta a szenátus hétfői ülésén a kábítószerek vagy más pszichoaktív szerek hatása alatt történő járművezetés büntetéséről szóló törvénytervezetet.
Európa-szerte nőtt az elmúlt egy évben a kanyarós megbetegedések száma, és ez a tendencia Romániában fokozottan érvényesült – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány romániai irodájának adataiból.
A Dunába zuhant egy kisbusz Mehedinți megyében, a Bahna viadukton. Eleinte nem voltak információk arról, hogy voltak-e utasok a járművön. A hírek szerint a kisbusz megpróbált elkerülni egy ütközést, mielőtt a folyóba zuhant.
Egyre több, az elnökválasztással kapcsolatos véleményt tüntetnek el a közösségi médiából a román hatóságok.
George Becali kilépett a Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR), és a továbbiakban független képviselőként tevékenykedik.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) országos bizottsága hétfői ülésén a párt főtitkárát, Ciprian Neculát bízta meg az alakulat szerződéseinek kezelésével.
Szaharai porfelhő halad át Románia fölött április 14-e és 18-a között – tájékoztatott hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Klaus Iohannis államfőként kártékony volt, ártott az országnak – jelentette ki Crin Antonescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ alkotta kormánykoalíció közös államfőjelöltje.
szóljon hozzá!