Megtörténhet, hogy a kormány gyásznappá nyilvánítja Mihály román exkirály felesége, Anna Bourbon–Pármai hercegnő temetése napját, augusztus 13-át.
2016. augusztus 02., 17:002016. augusztus 02., 17:00
2016. augusztus 02., 17:162016. augusztus 02., 17:16
Nemzeti gyásznappá nyilváníthatja a kormány augusztus 13-át, Anna Bourbon–Pármai hercegnő, címzetes román királyné, Mihály román exkirály felesége temetésének napját. Liviu Iolu kormányszóvivő az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette: a kabinet azt fontolgatja, hogy sürgősségi rendeletben nyilvánítsa gyásznappá a temetés napját.
A kormányszóvivő azt is közölte, hogy Dacian Cioloș miniszterelnök a halálhír nyilvánosságra kerülését követően telefonon nyilvánított részvétet a kabinet nevében Margit koronahercegnőnek.
Bár a hétfőn 92 éves korában, egy svájci klinikán elhunyt Anna 1948-ban, a király lemondása és a köztársaság kikiáltása után ment feleségül Mihályhoz, így sosem koronázták román királynévá, a királyi család közleménye szerint a román uralkodók hagyományos temetkezési helyén, Curtea de Argeșen, az új ortodox királyi székesegyházban helyezik örök nyugalomra.
A székesegyház alapkövét 2009-ben tették le, és augusztus 13-án avatják fel. Az új épületben tizenkét sírhelyet alakítottak ki a román királyi család tagjai számára. Egyébként a székesegyház elkészült ugyan, de csak rézben: az ortodox érsekség a felépítését vállalta el, míg a díszítő elemek kialakítás a királyi család feladata lesz.
A régi székesegyházat még Neagoe Basarab havasalföldi fejedelem építtette a 16. század elején, ebben temették el Románia első két királyát, I. Károlyt és Ferdinándot. 2003-ban Mihály király édesapja, a botrányairól hírhedt II. Károly földi maradványait is Curtea de Argeșre szállították, őt azonban egy külön kápolnában temették el.
Az uralkodó feleségének hamvait augusztus 9-én szállítják Romániába, és 10-én estig a Peleș kastélyban ravatalozzák fel. Ezt követően a bukaresti királyi palotába szállítják, ahol 11-én és 12-én róhatják le kegyeletüket mindazok, akik szeretnék. 13-án, szombaton délelőtt Bukarestben tartanak gyászszertartást, ezt követően szállítják át a koporsót Curtea de Argeșre, ahol délután három órakor kezdődik majd a temetési ceremónia.
A szertartás Bukarestben római katolikus, Curtea de Argeșen pedig ortodox szertartás szerint zajlik majd, mivel a René Bourbon–Pármai herceg és Margit dán királyi hercegnő frigyéből született Anna nem tért át az ortodox hitre. Ugyanakkor a házasság nyomán 12. Piusz pápa kiátkozta őt, mivel nem katolikus szertartás szerint zajlott az esküvő, és gyermekeit sem katolikusnak keresztelte. Ez utóbbit a román királyi család statútuma nem tette lehetővé. Athéni esküvőjén ennek nyomán szülei nem vehettek részt, ugyanakkor 1966-ban sikerült „békét kötni\" a Vatikánnal, ennek nyomán 1966-ban Monacóban római katolikus szertartás keretében is egybekeltek.
Kérdéses, hogy Mihály király képes lesz-e részt venni a temetési szertartáson, mivel a 93 éves egykori uralkodót néhány hónappal ezelőtt leukémiával kórházban kezelték, és jelenleg svájci otthonában lábadozik. A királyi család ügyeit egy ideje már a legidősebb lány, Margit koronahercegnő viszi.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!