Döntő kamaraként elutasította kedden a képviselőház a Constantin Brâncuşi A Föld bölcsessége című szobrának megvásárlásáról szóló, 2016/10-es és az azt kiegészítő, 2016/19-es számú sürgősségi rendeletetet, elfogadta azonban azt a módosító javaslatot, amelynek értelmében az adományozók visszaigényelhetik pénzüket.
2017. február 28., 18:412017. február 28., 18:41
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő a rendelet vitáján hangsúlyozta, ha az állam új műalkotásokat akar vásárolni, külön keretet kell elkülönítenie erre a célra a költségvetésben – számolt be az Agerpres. Gigel Ştirbu nemzeti liberális párti képviselő, az alsóház kulturális bizottságának elnöke úgy fogalmazott, a kisplasztika megvásárlására irányuló szándék „dicséretre méltó” volt, és hogy a kezdeményezést folytatni kell.
A korábbi kormány eredetileg a 11 millió eurós vételár nagyobb részét – hatmillió eurót – közadakozásból akarta előteremteni, ám amikor egyértelművé vált, hogy annyi nem fog összegyűlni, a maradékot is saját forrásokból akarta pótolni. A Föld bölcsessége című szobor egy földön ülő meztelen nőt ábrázol. A kisplasztika jelenleg Gheorghe Romașcu műépítész örököseinek tulajdonát képezi, Romașcu 1911-ben vásárolta meg azt a szobrásztól. A modern plasztika egyik meghatározó egyéniségeként elismert Brâncuşi 1876-ban született Romániában és 1957-ben halt meg Párizsban.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.
Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.
A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma.
Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
szóljon hozzá!