Német és amerikai katonák a romániai NATO-dandárban

Németország és az Egyesült Államok is küld katonákat a NATO Romániában megalakítandó nemzetközi dandárjába – jelentette be hétfőn Mihnea Motoc védelmi miniszter.

MTI

2016. október 03., 17:042016. október 03., 17:04

2016. október 03., 17:432016. október 03., 17:43

Az Agerpres hírügynökség által idézett tárcavezető szerint Németország vezérkari tisztekkel vesz majd részt abban a többnemzetiségű NATO-dandárban, amelynek a felállításáról júliusban, varsói csúcsértekezletén döntött az észak-atlanti szövetség. A tárcavezető megerősítette, hogy Bulgária 400 katonával vesz részt a romániai dandárban, Lengyelország egy századot küld, cserébe pedig Románia is hozzájárul egy századdal a lengyelországi NATO-dandár felállításához. Motoc szerint a romániai dandár együttműködik majd az amerikai hadsereg egyik alegységével is, de ennek módját még nem véglegesítették. 

A Cursdeguvernare.ro elemző portálnak adott interjújában a román védelmi miniszter részletesebben is kifejtette: a romániai szárazföldi NATO-dandár nem állandó, hanem „rendszeres, kvázi-állandó, erőteljes” amerikai részvételre számíthat. Motoc szerint az Egyesült Államok stratégiai döntést hozott arról, hogy egy újabb zászlóaljjal járul hozzá az európai biztonság erősítéséhez, és ennek egyik alegysége – várhatóan egy gépesített zászlóalj – jövő évtől kezdődően részt vesz majd a romániai NATO-dandár védelmi és elrettentő jellegének kialakításában. A román védelmi miniszter tájékoztatása szerint az amerikai kongresszus költségvetési döntésére várnak. A Digi24 hírtelevízió úgy értesült: a bukaresti kormány Olaszországot, Törökországot és Nagy Britanniát próbálja még rávenni arra, hogy katonákat küldjön a romániai NATO-dandárba.

A román legfelső védelmi tanács múlt héten döntött arról, hogy Craiovára telepíti a NATO Romániában megalakítandó nemzetközi dandárját, amely várhatóan jövőre éri el kezdeti és 2018-ban teljes operatív kapacitását. A határozat értelmében az iraki és afganisztáni missziókban rendszeresen részt vevő craiovai „Rovine” II. gyalogos dandár alakul át nemzetközi NATO-dandárrá. Craiova mintegy 60 kilométernyire található a deveselui katonai támaszponttól, ahol májusban felavatták az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemeit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben
2025. augusztus 21., csütörtök

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között
2025. augusztus 21., csütörtök

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint

Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek
2025. augusztus 21., csütörtök

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében

Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut