Fotó: Facebook/PRO România
Ejtették a vádakat, és lezárták az ügyészek az úgynevezett Ponta-Blair aktát, amelyben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) befolyással való visszaéléssel és pénzmosással gyanúsította Victor Ponta volt miniszterelnököt – derült ki a politikus közösségi oldalán csütörtökön közzétett bejegyzésből.
2022. október 27., 16:352022. október 27., 16:35
A DNA ploiești-i részlege által 2016-ban indított bűnvádi eljárás során azzal gyanúsították meg Pontát, hogy 2012 márciusában a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökeként egy 220 ezer eurós adományért cserébe befutó parlamenti helyet ígért a PSD jelöltlistáján egy üzletembernek. A DNA akkori közlése szerint ebből a pénzből törlesztette a PSD egyik alapítványa Tony Blair volt brit kormányfő tiszteletdíját, aki részt vett 2012 márciusában egy bukaresti konferencián.
Az ügyben 2016 októberében zár alá helyezték Ponta egyik házát, és egy időre hatósági felügyeletet is elrendelt az ügyészség a volt miniszterelnök ellen.
A vád ejtéséről szóló, a G4Media hírportál által részletezett mostani ügyészségi irat szerint a bűnvádi eljárás során nem bizonyosodott be, hogy Pontának nagyobb befolyása lett volna, mint a 100 millió eurós vagyonnal rendelkező üzletembernek, a Ponta–Blair találkozó választási hasznát pedig nem lehet kimutatni.
Ponta Facebook-bejegyzésében rámutatott: senki sem fogja kárpótolni az utóbbi hat évben elszenvedett megaláztatásért, miközben mind az őt meghurcoló egykori DNA-ügyész, mind a DNA egykori főnökei „köszönik, jól vannak”.
A nagy médiavisszhangot keltő Ponta–Blair ügyet elindító Mircea Negulescut, a DNA ploiești-i kirendeltségének volt ügyészét azóta bíróság elé állították, mert a legfőbb ügyészség közleménye szerint több esetben megfélemlítéssel vagy vádalkuval próbálta hamis tanúzásra rávenni az általa vizsgált korrupciós ügyek szereplőit, újabb ügyekhez kreálva bizonyítékokat.
Az úgynevezett Turceni–Rovinari ügyben többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség vádjával állították bíróság elé a politikust, akit 2018-ban első fokon felmentett a legfelsőbb bíróság, a fellebbviteli tárgyalást azonban az elévüléssel kapcsolatos alkotmánybírósági döntések és az ezekről folytatott jogvita miatt felfüggesztették, így jogerős ítélet még nem született az ügyben.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
szóljon hozzá!