Nem támogatja a romániai bírák és ügyészek szakmai testületeként működő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) a kormány társadalmi vitára bocsátott közkegyelmi, illetve a büntető törvénykönyv módosítására irányuló tervezetét.
2017. január 25., 19:132017. január 25., 19:13
2017. január 25., 19:292017. január 25., 19:29
A CSM szerdai ülésén véleményezte a szociálliberális kormány sorozatos utcai tüntetéseket kiváltó tervezeteit, amelyekről Klaus Johannis államfő azt állította, hogy a korrupt politikusok „tisztára mosását” célozzák.
A testület szavazattöbbséggel fogadta el a tervezeteket elutasító álláspontját. Az ülésről tudósító Digi 24 hírtelevízió szerint a CSM alkotmányellenesnek tartja, hogy – azonnal hatályba lépő – sürgősségi kormányrendelettel hirdessenek közkegyelmet több ezer elítéltnek, a szakmai fórum szerint ugyanis közkegyelemet csak a parlament hirdethet sarkalatos törvényben.
A büntető törvénykönyv egyes cikkelyeinek módosítását előirányzó másik tervezetről az a CSM álláspontja, hogy a kormány nem indokolta meggyőző módon, miért kellene a rendes parlamenti jogalkotási eljárást sürgősségi rendelettel helyettesíteni. A két tervezet ellen korábban a legfelsőbb bíróság elnöke, Románia legfőbb ügyésze, és a korrupcióellenes főügyész is nyilvánosan állást foglalt.
A tervezeteket kezdeményező Florin Iordache igazságügyi miniszter – bár tagja a CSM-nek – nem vett részt a testület szerdai ülésén. Az igazságügyi tárca a közkegyelem szükségességét a börtönök túlzsúfoltságával indokolta, a büntető törvénykönyv (Btk.) egyes cikkelyeinek (egyebek között a hivatali visszaélés meghatározásának) módosítását pedig azért tartja szükségesnek, mert az új btk. több rendelkezése is alkotmányellenesnek bizonyult és ezeket ki kell igazítani. A szociálliberális koalíció szerint a büntetőjogi tervezetek körül az államfő szít feszültséget, hogy megcsappant népszerűségét helyreállítsa.
Klaus Johannis időközben népszavazást kezdeményezett az ügyben. Mivel a közkegyelem ügyében nem lehet referendumot kiírni, az elnök a korrupcióellenes harc folytatásáról és a köztisztviselőkkel szemben támasztandó feddhetetlenségi követelményekről készül népszavazást rendezni.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
szóljon hozzá!