Képünk illusztráció
Fotó: Jakab Mónika
A romániai fiatalok több mint 60 százaléka gondolja azt, hogy az ország rossz irányba tart, és nem bízik sem a parlamentben, sem a kormányban, sem pedig az államelnöki hivatalban, az elmúlt tíz évben pedig megkétszereződött azoknak a száma, akik végleg elhagyták az országot – derül ki egy, a G4media.ro portál által idézett elemzésből, amely az Eurostat, az Országos Statisztikai Intézet (INS), valamint a Romániai fiatalok 2022-es barométerének adatait vette górcső alá.
2022. október 02., 12:542022. október 02., 12:54
Az Európai Bizottság adatai szeirnt 2021. január elsején 3 039 883 fiatal (15–29 év) élt Romániában, ami a lakosság csaknem 16 százalékát jelentette. Amíg azonban abszolút számként tekintve ez lenne az egyik legnagyobb fiatal közösség európai összevetésben, arányként elmarad a 16,3 százalékos uniós átlagtól.
– a számadatok tükrében csak az elmúlt évtizedben 1,2 millió 15–29 év közötti személy emigrált az országból.
a mutató a koronavírus-világjárvány alatt történelmi minimumra zsugorodott: miközben a 2011–2019-es időszakban a mutató csúcsa a 2013-as –35 534, mélypontja pedig a 2015-ös –56 791 volt, addig 2020-ban –96 802, 2021-ben –154 175 volt a természetes szaporulat.
A legfrissebb felmérések eredménye szerint a 18–29 éves, vagyis szavazati joggal rendelkező fiatalok 64 százaléka gondolja azt, hogy az ország rossz irányba tart, és csupán 35 százalékra rúg azoknak az aránya, akik szerint az irány jó.
Reális elvárásaik vannak a fiatal munkavállalóknak, ezért érdemes komolyan venni őket – vonja le a következtetést a DreamJobs romániai állásközvetítő portál friss felmérése.
63 százalékuk mondta azt, hogy nem bízik a bukaresti kormányban. „Lényeges, hogy a 18–24 évesek 57 százaléka mondta azt, hogy egyáltalán vagy csaknem egyáltalán nem bízik a kormányban, miközben a 25–29 éves korcsoportban ez az arány 72 százalékos. Vagyis
– emeli ki az elemzés. Ami a parlamentet illeti, a megkérdezettek 65 százaléka mondta azt, hogy egyáltalán vagy csaknem egyáltalán nem bízik a testületben. Csak Románia elnöke áll valamivel jobban, de ő is csak akkor, ha a parlamentbe vagy a kormányba vetett bizalmat vesszük alapul, ugyanis az elnöki hivatalra bizalmatlanul tekintők aránya is eléri az 59 százalékot.
A munkanélküliségi ráta 5,3 százalékos volt júniusban, ami 0,1 százalékpontos csökkenést jelent az előző hónapban jegyzetthez (5,4 százalék) viszonyítva – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
117 millió euróval támogatja az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma a fiatalok, munkanélküliek és aktív munkaszerződéssel nem rendelkezők integrálását a munkaerőpiacra – áll az RMDSZ szerdai közleményében.
Több mint 560 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát az elmúlt 24 órában a közúti közlekedési szabályok megszegése miatt, és 15 országosan körözött személyt vettek őrizetbe.
Tüntetésre készülnek a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozó szakszervezeti tagok az ágazat alulfinanszírozottsága miatt.
Május 14-ig lehet beiratkozni a bukaresti belügyminisztérium égisze alá tartozó, rendőr-, csendőr-, határőr- és tűzoltóképzést nyújtó oktatási intézményekbe. Idén összesen 32 helyet tartanak fenn a roma és 20 helyet más nemzeti kisebbség számára.
Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő az egymillió euróig terjedő adócsalás büntethetőségét megszüntető törvényt.
Elutasította pénteken a bukaresti ítélőtábla a Gheorghe Ursu volt politikai fogoly kínvallatóit jogerősen felmentő ítélet felülvizsgálatára vonatkozó kérelmet, amelyet a legfőbb ügyészség nyújtott be.
Megnyílt az út azelőtt, hogy Románia mintegy 70 millió dollár értékben Sidewinder rakétákat vásároljon az Egyesült Államoktól, miután a washingtoni illetékesek rábólintottak a tranzakcióra.
Elkezdődött pénteken a június 9-én esedékes önkormányzati és európai parlamenti (EP) választásokat megelőző kampányidőszak, amely csupán az első az idei szuper választási évben, hiszen idén még elnök- és parlamenti választást is tartanak.
A romániai polgárok közel fele szerint az ország európai uniós csatlakozása inkább pozitív eredményekkel járt – derül ki egy friss felmérésből.
A kormány bukaresti épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését akarják kiharcolni.
12 millió lejt utalnak ki a Slănic városában történt útbeszakadás miatt szükséges talajstabilizációs munkálatokra a bukaresti kormány csütörtökön elfogadott határozata értelmében.
1 hozzászólás