Elutasította kedden a bukaresti legfelsőbb bíróság az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) arra vonatkozó kérését, hogy távollétében előzetes letartóztatási parancsot adjon ki Sebastian Ghiţă nevére.
2016. december 27., 14:262016. december 27., 14:26
2016. december 27., 15:132016. december 27., 15:13
A bírák ugyanakkor elrendelték az óvadék ellenében kiszabott hatósági felügyelet meghosszabbítását, és fenntartották az országelhagyási tilalmat, érvénytelenítve ezáltal az ennek feloldásáról szóló, december 16-án hozott ítéletet. A döntés jogerős.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a DNA arra hivatkozva kérte kedden az üzletember ellen a Ponta-Blair néven ismertté vált ügyben elrendelt hatósági felügyelet előzetes letartóztatásra való módosítását, hogy Sebastian Ghiţă nem tett eleget az előbbi kényszerintézkedéssel járó kötelezettségeinek, és nem jelent meg az idézésen. Ugyanakkor olyan információk is napvilágot láttak, miszerint a volt parlamenti képviselő elhagyta az országot.
Az üzletember-politikust – aki a december 11-ei parlamenti választáson a szélsőségesen nacionalista Egyesült Románia Párt (PRU) színeiben pályázott mandátumra – három ügyvéd képviselte kedden a legfelsőbb bíróságon. Bevallásuk szerint azonban nekik sem sikerült felvenniük a kapcsolatot a volt képviselővel. Az egyik ügyvéd, Bogdan Micu úgy nyilatkozott, miután nem sikerült elérnie telefonon Ghiţát, a politikus testvérét kérte meg, írja alá a meghatalmazást, amelynek értelmében képviselheti őt a bíróságon.
A DNA ploieşti-i ügyosztálya múlt héten adott ki előállítási parancsot a volt képviselő nevére, miután nem jelent meg az ügyészségen az idézésben megjelölt időpontban. Sebastian Ghiţăt azóta sem találják, a román rendőr-főkapitányság szerint ez idáig nincsenek arra utaló információk, miszerint az üzletember elhagyta volna az országot.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
szóljon hozzá!