Fotó: Facebook/Cseke Attila
A 2023-as évhez méltatlan politikai játék volt az RMDSZ kormányból való kizárása – jelentette ki csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján Cseke Attila volt fejlesztési miniszter.
2023. június 22., 19:162023. június 22., 19:16
A Bihar megyei szenátor kifejtette: ha a korábbi koalíciós partnerei betartották volna a kormányfőcseréről szóló eredeti megállapodást, akkor az RMDSZ az új kormányban megőrizhette volna a fejlesztési és a környezetvédelmi tárcát. Ez az egyezség ugyanis azokat a minisztériumokat sorolta fel, amelyeket a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) egymás között kicserélnek.
Az volt a benyomásunk, hogy bármilyen rugalmasak vagyunk (...), létezik egy szándék az RMDSZ-nek a kormányból való kitaszítására. Ilyen egyszerű a magyarázat (...). Ez a 2023-as évhez méltatlan politikai játék volt” – jelentette ki Cseke Attila az Agerpres tudósítása szerint.
A szenátor hozzátette, hogy az RMDSZ ezentúl ellenzékben lesz, de támogatni fogja azoknak a tervezeteknek az elfogadását, amelyeknek korábban a koalíció tagjaként a kezdeményezője volt. Elmondta azt is, hogy a minisztériumi mandátuma ,,hirtelen” ért véget, egy olyan pillanatban, amikor folyamatban volt a beruházási projektek véglegesítése. Emlékeztett rá, a szakmai teljesítményét nem érték bírálatok, mint ahogy a Tánczos Barna környezetvédelmi miniszterét sem. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy Adrian Veştea kinevezése a fejlesztési minisztérium élére jó választásnak bizonyul majd. ,,Ismerem őt, van tapasztalata a helyi és megyei közigazgatásban, és ez nagyon fontos”– jelentette ki az RMDSZ-politikus.
Robbanások által kövezett tűz ütött ki péntekről szombatra virradó éjjel 1 óra körül Kudzsir város két fegyvergyárának egyikében, egy 700 négyzetméteres lőszercsarnokban.
Alina Corbunak, a legfelsőbb bíróság elnökének mandátuma pénteken megszűnt, miután a bíró nyugdíjba vonult. Corbu nyugdíjazási kérését pénteken írta alá több mint 70 más nyugdíjkérelemmel együtt Nicușor Dan államfő.
A belügyminisztérium légi főfelügyelőségének (IGAv) egyik Black Hawk-helikopterével szállítanak haza két román állampolgárt, akik péntek reggel megsérültek a Bulgáriában történt közúti balesetben.
Két új magyar kormánytisztviselő kinevezését írta alá a miniszterelnök pénteken: Faragó Pétert kormányfőtitkár-helyettesi, Ötvös Koppány Bulcsút művelődésügyi államtitkárnak nevezte ki.
Pénzügyi gyorssegély kiutalásáról döntött pénteki rendkívüli ülésén a kormány a hét eleji moldvai árvíz károsultjai és az áldozatok hozzátartozói számára.
Nicușor Dan államelnök pénteken aláírta 73 bíró és ügyész nyugdíjazási kérelmét, akik között van a legfelsőbb bíróság elnöke, Corina Alina Corbu is. A tömeges nyugdíjba vonulás felboríthatja az igazságszolgáltatási rendszert.
A harmadik napja tüntetnek az oktatási minisztérium épülete előtt a tanügyi szakszervezetek, Daniel David miniszter lemondását követelve.
A kormánynak nagyobb összegeket kell kiutalnia a Suceava és Neamț megyei árvízkárosultaknak a házak, utak, hidak újjáépítésére – jelentette ki pénteken a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke.
A bukaresti külügyminisztérium közbelépett, miután kiderült: Tulcea városában egy, a helyi etnikai közösségek előtti tisztelgést is magában foglaló idegenforgalmi projekt részeként más országok nemzeti jelképei mellett az orosz zászlót is kitűzték.
Oana Țoiu román külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott csütörtök este amerikai hivatali kollégájával, Marco Rubióval.
szóljon hozzá!