Fotó: Románia parlamentje
Elfogadta a bukaresti képviselőház szerdán az állami fizetés és nyugdíj halmozását tiltó, illetve a munkaviszony fenntartására a nyugdíjkorhatár elérése után is lehetőséget teremtő törvénytervezetet. Számos kategóriát azonban kivontak a jogszabály hatálya alól, például a választott közjogi méltóságokat, a tanárokat, egyházi tisztségviselőket, művészeket, a Román Akadémia tagjait, illetve a parlament ellenőrzése alatt álló, önálló finanszírozású, autonóm közigazgatási hatóságoknál megbízást teljesítő személyeket.
2023. június 28., 16:462023. június 28., 16:46
2023. június 28., 17:512023. június 28., 17:51
A közszférában visszafoglalkoztatott nyugdíjasoknak a jogszabály hatályba lépése után elvileg egy hónapon belül kell választaniuk: munkaviszonyukat tartják-e fenn a nyugdíj folyósításának felfüggesztésével, vagy felmondanak munkahelyükön, és a nyugdíjat választják. A tervezetet 215 támogató és 3 ellenszavazattal, 49 tartózkodás mellett fogadta el az alsóház döntő kamaraként.
Az elfogadott szöveg értelmében a központi és helyi hatóságok és közintézmények, állami vállalatok, illetve többségében köztulajdonban lévő vállalatok alkalmazottai a munkáltató évenkénti beleegyezésével a nyugdíjkorhatár elérése után is folytathatják a munkát ugyanazon munkaszerződés vagy kinevezés alapján.
Az állami intézmények és vállalatok nyugdíjkorhatárt elért alkalmazottainak a törvény hatályba lépésétől számított 30 napon belül írásban kell közölniük, hogy nyugdíjba vonulnak-e vagy folytatják a munkát. A tevékenység folytatásához a munkáltató írásbeli jóváhagyására van szükség, amit évente kötelező megújítani – áll az Agerpres hírügynökség által ismertetett tervezetben. Az állami nyugdíjrendszer nyugdíjasainak, a katonai nyugdíjak, illetve a szolgálati nyugdíjak jogosultjainak a törvény lehetőséget teremt arra, hogy a központi és helyi hatóságok és közintézmények, állami vállalatok, illetve többségében állami vagy helyi köztulajdonban lévő vállalatok alkalmazottjaként folytassák a munkát, de az aktív időszakban nem jogosultak nyugdíjra.
A nyugdíj és az állami fizetés halmozását megtiltó törvény hatálya alól azonban kivételt képeznek a következő kategóriák: a választott közméltóságok, illetve azok, akik mandátumának idejét konkrétan az alkotmány szabja meg; a pedagógusok; a helyi hatóságok által órabérrel alkalmazott, otthoni idősgondozást végző személyek; az örökségi nyugdíjra jogosult gyermekek és a munkavállalási joggal rendelkező, harmadfokú rokkantsági nyugdíjra jogosult személyek; az állami kórházak és intézmények egészségügyi alkalmazottai; a fogyatékkal élők személyes gondozói; a szülészek; az egyházi vagy művészi funkciókat betöltő személyek; a Román Akadémia tagjai.
A parlament ellenőrzése alatt álló, önálló finanszírozású, autonóm közigazgatási hatóságoknál megbízást teljesítő személyek a törvény hatályba lépésétől kezdve mandátumuk kitöltéséig halmozhatják a nyugdíjat a tevékenységből származó keresetükkel a döntéshozó kamaraként eljáró alsóházban megszavazott törvény értelmében.
Mugur Isărescu jegybanki kormányzó például 2021-ben 1 216 064 lejes jövedelemre tett szert (abban az évben átlagosan 101 300 lejre havonta). A teljes összegből 960 752 lejre (havi 80 000) rúgott a BNR-elnöki fizetése, 30 612 lejre a Román Akadémiánál betöltött tagság után járó tiszteletdíj, míg 224 700 lejt tett ki a nyugdíja. Florin Georgescunak, a BNR első alelnökének éves jövedelme 1 087 725 lejt tesz ki, ebből 913 616 lej a jegybanki bére, 148 247 lej pedig a nyugdíja. A kormányfői tisztségről két héttel ezelőtt lemondó Nicolae Ciucă volt hadseregtábornok tavaly 221 616 lej szolgálati nyugdíjban részesült a 185 676 lejes miniszterelnöki fizetésén kívül.
Nem véletlen, hogy Cătălin Drulă, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a parlamenti vita során nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a jogszabály hatálya alól számos kategóriát kivontak, így például Nicolae Ciucă szenátusi elnök vagy Florin Georgescu jegybanki kormányzóhelyettes továbbra is halmozhatja a bérét a nyugdíjával. „Ciucă úr megnyugodhat: nem kell választania a 18 ezer lejes különnyugdíja és a szenátuselnöki illetménye között, ugyanis a közjogi méltóságok kívül esnek a törvény hatályán. (...) Tegnap újabb módosításról döntöttek, így a BNR kormányzóhelyettesének, Florin Georgescu úrnak sem kell lemondania a 12 ezer lejes nyugdíjáról, és csak a 70 ezer lejes jegybanki kormányzóhelyettesi illetményével maradnia” – hangoztatta Drulă.
Ciolacu közölte, talán nem ő a legmegfelelőbb személy arra, hogy elődje, Nicolae Ciucă védelmére keljen, de a szenátusi elnök korábban a román fegyveres erők vezérkari főnöke volt, és „nem lehet mindent lábbal tiporni”, nem lehet „új rendet felépíteni”, hanem be kell tartani az alkotmányt. „Alapvető tévedést követünk el, ha most lefejezzük a Román Nemzeti Bankot és a parlament alárendeltségében működő összes intézményt, csak mert úgy van kedvünk, hogy egyes emberektől elvegyük bizonyos jogaikat. Azt gondolom, a mi szerepünk a tisztelet biztosítása mindazoknak, akik bizonyos tisztségeket töltöttek be, és az egyensúly megteremtése a romániai társadalomban” – fogalmazott Ciolacu.
Kifejtette, a parlament „nem építhet fel egy új rendet, mert már van egy fennálló rend”, és „tiszteletben kell tartani Románia Alkotmányát”.
Elkezdődött pénteken a június 9-én esedékes önkormányzati és európai parlamenti (EP) választásokat megelőző kampányidőszak, amely csupán az első az idei szuper választási évben, hiszen idén még elnök- és parlamenti választást is tartanak.
A romániai polgárok közel fele szerint az ország európai uniós csatlakozása inkább pozitív eredményekkel járt – derül ki egy friss felmérésből.
A kormány bukaresti épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését akarják kiharcolni.
12 millió lejt utalnak ki a Slănic városában történt útbeszakadás miatt szükséges talajstabilizációs munkálatokra a bukaresti kormány csütörtökön elfogadott határozata értelmében.
Bár a brassói regionális útigazgatóság a hónap elején közölte, hogy az útkarbantartók elkezdték eltakarítani a havat a Transzfogarasi útról, nehézségekbe ütköztek a lavinaveszélynek is kitett útszakaszon.
Jelentősen visszaesett a légúti megbetegedések előfordulása az április 29. és május 5. közötti héten az előző héthez képest – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Felszólította csütörtökön Marcel Ciolacu miniszterelnök a felügyelő hatóságokat, hogy tegyenek lépéseket a zsugorinfláció ellen, ugyanis az „a fogyasztók megtévesztésének egy formája”.
Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerdán kijelentette, nem beszélt senkivel az államelnök-választás időpontjának megváltoztatásáról.
Befolyás vásárlása miatt bíróság elé állítja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Teodosie Petrescu konstancai érseket.
A Nemzeti Liberális Párt továbbra is azt támogatja, hogy a koalíció döntését fenntartva szeptember 15-én legyen az államelnök-választás első, és szeptember 29-én a második fordulója – jelentette ki szerdán Nicolae Ciucă.
szóljon hozzá!