Cîţu kiakadt a Covid-gyógyszer beszerzési kálváriája és a mentősök lassú reagálása miatt

Cîţu kiakadt a Covid-gyógyszer beszerzési kálváriája és a mentősök lassú reagálása miatt

Képünk illusztráció

Fotó: Beliczay László

Florin Cîţu ügyvivő miniszterelnök sürgeti, hogy „egyértelműen” tisztázzák, ki halogatta áprilistól októberig a közbeszerzési folyamatot a Covid-19 betegek kezelésére használt gyógyszer megvásárlására.

Hírösszefoglaló

2021. október 08., 15:522021. október 08., 15:52

2021. október 08., 16:112021. október 08., 16:11

Cîţu ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Románia az EU polgári védelmi mechanizmusának beindítását kérte annak érdekében, hogy az ország tocilizumab gyógyszerhez jusson.

Az ügyvivő miniszterelnök azt mondta, a közbeszerzési pályázatot erre a gyógyszerre áprilisban írták ki, azóta késlekedik a folyamat, így múlt héten rá kellett döbbenniük az illetékes hatóságoknak, hogy az ország tocilizumab nélkül maradt.

Idézet
„Szeretném tudni, hogy az egészségügyi minisztériumban ki késlekedett és halogatta a gyógyszer beszerzését annyi hónapon keresztül, áprilistól egy héttel ezelőttig, amikor is a beszerzést véglegesítették. Nagyon fontos, hogy ez az információ nyilvánosságra kerüljön, hogy tudjuk, ki a felelős”

– mondta Cîţu az országos intervenciós központ képviselőivel tartott pénteki videokonferencián.

Az ideiglenes kormányfő ugyanakkor azt kérte Raed Arafat belügyi államtitkártól, magyarázza el, mi történik az EU polgári védelmi mechanizmusa révén kért és kapott gyógyszerekkel, amelyek között szerepel a tocilizumab is.

Ezen kívül a helyzet „nagyon gyors” orvoslására is felszólította az illetékeseket a mentőszolgálat reakcióidejével kapcsolatban, rámutatva, hogy egyes megyékben sürgősségi hívások esetén 5-8 órás késésekkel is kell számolni.

Cîţu az országos intervenciós központ képviselőivel tartott pénteki videokonferencián vetette fel a problémát, hozzátéve, az is tarthatatlan, hogy bizonyos megyékben a mentősök a befutott kérés után 5 nappal mennek ki elvégezni a koronavírus-tesztet.

Júniusban a reakcióidő sokkal kisebb volt, még tesztelni is azonnal kimentek a mentősök. Nem így kellett volna felkészülni a Covid-járvány negyedik hullámára, szögezte le az ügyvivő kormányfő.

Továbbá azt is

kijelentette, hogy azok az egészségügyi minisztériumi illetékesek, akik nem vették figyelembe a kórházak augusztus óta benyújtott igényléseit a Covid-betegek kezeléséhez használt lélegeztetőgépek átcsoportosítására vagy adományozására, akár funkciójukkal is fizethetnek mulasztásukért.

Cîţu utalt arra, hogy jelenleg zajlik a Covid-járvány negyedik hullámára való előkészületek ellenőrzése.

Mint elmondta, az ellenőrzés során az derült ki, hogy az egészségügyi minisztérium Németországtól negyven használt lélegeztetőgépet kapott, és noha egyes kórházak már augusztusban jelezték igényüket ezekre a berendezésekre, a minisztérium nem reagált ezekre a kérésekre. „Tudni szeretném, mi történt és ki nem válaszolt. Aki nem válaszolt, annak felelnie kell, akár a funkciójával is fizetve ezért” – közölte az ideiglenes kormányfő szavait pénteken az Agerpres. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

Süket fülekre találtak a posta vezetőségénél a dolgozók követelései

Patthelyzet állt elő a Román Postánál Bogdan Ivan kutatásért, digitalizációért és innovációért felelős miniszter szerint, aki úgy véli, hogy a vezetőség „süket” a szakszervezet követeléseire.

Süket fülekre találtak a posta vezetőségénél a dolgozók követelései
2024. március 22., péntek

Air Schengen: „utasbarátabbá” tették a gyerekek be- és kiléptetésére vonatkozó feltételeket

Mégsem bonyolítják túl a romániai hatóságok a kiskorúak külföldre utazásának feltételeit az országnak a schengeni légtéréhez történő március 31-ei csatlakozása után, „utasbarátabbá” tették a korábban bejelentett intézkedéseket.

Air Schengen: „utasbarátabbá” tették a gyerekek be- és kiléptetésére vonatkozó feltételeket
2024. március 22., péntek

Hiába ígért Iohannis 2,5 százalékot, Románia még a GDP 2 százalékát sem költötte védelmi kiadásokra tavaly

A NATO főtitkári tisztségére frissen bejelentkezett Klaus Iohannis román államfő ígéretei ellenére Románia nem hogy a bruttó hazai terméke 2,5 százalékát nem költötte védelmi kiadásokra tavaly, de a szint még a kötelező 2 százalékot sem érte el.

Hiába ígért Iohannis 2,5 százalékot, Románia még a GDP 2 százalékát sem költötte védelmi kiadásokra tavaly
2024. március 22., péntek

Elvitte egy körre a családi autót három tinédzser, fának ütköztek, majd felborultak

Három tizenéves sérült meg péntekre virradóan, amikor a család autójába ültek, és nekiütköztek egy fának, majd felborultak – közölte a Vrancea megyei rendőrség pénteken.

Elvitte egy körre a családi autót három tinédzser, fának ütköztek, majd felborultak
2024. március 21., csütörtök

Béremelést követelnek, tiltakozni készülnek a sport- és ifjúsági igazgatóságok dolgozói

Tiltakozó akciókat jelentett be csütörtökön az Országos Sport- és Ifjúsági Szakszervezet (SNST).

Béremelést követelnek, tiltakozni készülnek a sport- és ifjúsági igazgatóságok dolgozói
2024. március 21., csütörtök

Más kategóriákhoz képest jelentősebb béremelést kapnak a védelmi minisztérium alkalmazottai

A kormány csütörtökön elfogadta a védelmi, közrendvédelmi és nemzetbiztonsági intézményekben dolgozók fizetésének, valamint a katonai missziókban, gyakorlatokon és kiképzésen való részvételért járó illetmény emeléséről szóló sürgősségi rendeletet.

Más kategóriákhoz képest jelentősebb béremelést kapnak a védelmi minisztérium alkalmazottai
2024. március 21., csütörtök

Ezentúl a szökevények maguk kell állják hazaszállításuk több ezer euróra rúgó költségeit

Jóváhagyta a bukaresti kormány csütörtöki ülésén azt a törvénytervezetet, amely szerint a börtönbüntetésük elől külföldre menekülő elítélteknek maguknak kell majd állniuk a hazaszállításuk költségeit.

Ezentúl a szökevények maguk kell állják hazaszállításuk több ezer euróra rúgó költségeit
2024. március 21., csütörtök

Szigorítja az illegális fakitermelés és falopás büntetését az új erdészeti törvénykönyv tervezete

A kormány csütörtökön jóváhagyja az új erdészeti törvénykönyv tervezetét, amely szigorítja az illegális fakitermelés és falopás büntetését – közölte a kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Szigorítja az illegális fakitermelés és falopás büntetését az új erdészeti törvénykönyv tervezete
2024. március 21., csütörtök

Nyakukon négy választás: közösségek életét fellendítő beruházásokat, vízhálózatok építését támogatja a kormány

A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyja az 50 millió lejt meghaladó, regionális érdekeltségű beruházások támogatási programját – jelentette be a kormányülés kezdetén Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Nyakukon négy választás: közösségek életét fellendítő beruházásokat, vízhálózatok építését támogatja a kormány
2024. március 21., csütörtök

Ha ingyen sört nem is, ingyen vizet kötelesek lesznek adni a vendéglők egy új törvény értelmében

A romániai éttermek, étkezdék és más vendéglátóhelyek kötelesek lesznek ingyenesen biztosítani a csapvizet a vízminőségről szóló új törvény értelmében.

Ha ingyen sört nem is, ingyen vizet kötelesek lesznek adni a vendéglők egy új törvény értelmében