Még mindig bíznak a romániai polgárok az EU-ban

Bár a 2007-es európai uniós csatlakozás óta csökkent a romániai polgárok EU-ba vetett bizalma, az még ma is 52 százalékos, szemben a 36 százalékos uniós átlaggal – jelentette be pénteken Angela Cristea, az Európai Bizottság romániai képviseletének vezetője a tavaly őszi Eurobarométer eredményeit ismertetve.

Balogh Levente

2017. március 05., 17:012017. március 05., 17:01

2017. március 05., 17:262017. március 05., 17:26

A csatlakozás idején még 65 százalékos arányban bíztak az EU-ban a romániai polgárok. A romániai válaszadók az EU jövőjét illetően is optimistábbak: 67 százalékuk nyilatkozott derűlátóan azzal kapcsolatosan, milyen jövő állhat a szövetség előtt, míg az uniós átlag csupán 50 százalék. A tíz évvel ezelőtti csatlakozás idején a romániai arány 75 százalékos volt.

Nem kell többsebességes EU

Románia egyértelműen elutasítja a többsebességes Európai Unió gondolatát – szögezte le pénteken Leonard Orban európai ügyekért felelős államfői tanácsos, megismételve Klaus Johannis államfő két nappal korábbi nyilatkozatát.

Orban a HotNews hírportálnak nyilatkozva kijelentette: Románia támogatja az EU megerősítését, ennek ugyanakkor az összes bennmaradó tagállam részvételével kell megtörténnie. Rámutatott: a többsebességes, vagy koncentrikus körökből álló EU nem jó Románia számára, és aláaknázza az EU-t.

Érdekes jelenség, hogy a hazai intézményekkel szembeni bizalom indexe ellentétesen alakult Romániában az uniós tendenciához képest. Míg például tíz év alatt a parlamentbe vetett bizalom Romániában 19-ről 22 százalékosra nőtt, az uniós átlag 43 százalékról 32-re csökkent. A kormánnyal is hasonló a helyzet: 19-ről 29 százalékosra nőtt a belé vetett bizalom Romániában, miközben az uniós átlag 41-ről 31 százalékra csökkent.

A romániaiak 55 százaléka támogatja az EU-n belüli gazdasági és pénzügyi integrációt, 77 pedig a szabad helyváltoztatást, vagyis azt, hogy bármely másik uniós ország területén lakhassanak és dolgozzanak az uniós állampolgárok. 38 százalék szerint az emberi jogok, 32 százalék szerint a demokrácia, 27 százalék szerint a béke az az érték, amely a leginkább jelképezi a EU-t. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról

Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról
2025. augusztus 19., kedd

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése

A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma. 

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése
2025. augusztus 19., kedd

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral

Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral
2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával
2025. augusztus 18., hétfő

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre

Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre
2025. augusztus 18., hétfő

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást

A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást
2025. augusztus 18., hétfő

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD
2025. augusztus 18., hétfő

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben

Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben
2025. augusztus 18., hétfő

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot

Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot