Fotó: Képernyőmentés
Még az idén átadhatják a forgalomnak a Nagyszeben-Piteşti autópálya Nagyszeben és Bojca (Boiţa) közötti, 14 kilométeres szakaszát, a moldvai sztráda egy részén pedig 2024-től lehet majd közlekedni – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
2022. szeptember 22., 13:282022. szeptember 22., 13:28
2022. szeptember 22., 13:392022. szeptember 22., 13:39
Cristian Pistol bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy idén már átadták a forgalomnak a Craiova-Piteşti gyorsfogalmi útnak egy 40 kilométeres szakaszát, illetve aláírták a szerződést a Nagyszeben-Piteşti autópálya további három szakaszának megtervezésére és kivitelezésére – írja az Agerpres.
Közölte azt is, hogy ebben az évben a CNAIR már 16,7 milliárd lej (áfa nélkül) értékű szerződést kötött különböző közúti beruházások megvalósításáról, ami rekordot jelent. Összehasonlításképpen:
Cristian Pistol szerint idén a CNAIR az utóbbi évek egyik legnagyobb költségvetésével rendelkezik, és a rendelkezésére álló összeg jelentős hányadát a meglévő közúti infrastruktúra karbantartására fordítják. Ennek kapcsán arról is tájékoztatott, hogy a társaság ezen a héten szerződést kötött az utak hótalanításához szükséges idei téli sómennyiség beszerzéséről. „Mindent megteszünk azért, hogy a teljes úthálózaton biztonságosan lehessen közlekedni” – írta a CNAIR vezérigazgatója.
Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
szóljon hozzá!