Letöltendő egy exminiszternek, eljárás egy képviselő ellen

Constantin Niță tagadta, hogy pénzt fogadott el az üzletembertől

Constantin Niță tagadta, hogy pénzt fogadott el az üzletembertől

Első fokon négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte pénteken a bukaresti legfelsőbb bíróság Constantin Niţă volt energiaügyi minisztert abban az ügyben, amelyben befolyással való üzérkedéssel vádolta meg az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). Közben egy PSD-s honatyát 400 ezer eurós kenőpénz elfogadásával gyanúsítanak.

Krónika

2017. május 26., 18:032017. május 26., 18:03

2017. május 26., 18:272017. május 26., 18:27

A nem jogerős ítélet szerint az egykori tárcavezető esetében emellett 303 ezer lejes összeg elkobzásáról is döntöttek a bírák, és fenntartották a vagyonzárat.

A kormányzó Szociáldemokrata Pártban (PSD) politizáló Constantin Niţă ellen befolyással való üzérkedés miatt emeltek vádat.

A DNA szerint 2013-ban a volt miniszter közbenjárt annak érdekében, hogy a iaşi-i polgármesteri hivatal szerződést kössön Tiberiu Urdăreanu üzletember cégével. A vádhatóság közeménye kitér rá, hogy a volt tárcavezető cserében megkapta a szerződés értékének 5 százalékát, 30 ezer eurót, illetve 303 118 lejt, amelyet nagyrészt pártja költségeinek fedezésére fordított.

Ezzel egy időben 60 napra hatósági felügyelet alá helyezték pénteken a szintén szociáldemokrata párti Ioan Munteanu képviselőt. A honatyát befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással gyanúsítja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).

A vádhatóság szerint Munteanu 2009-ben 5 százalékos részesedést kért egy üzletembertől utóbbi cége és az egyik többségi állami tulajdonú vállalat között kötött szolgáltatói szerződések értékéből, cserében pedig közbenjárt annak érdekében, hogy a vállalat rendezze a céggel szembeni tartozásait.

Az ügyészek szerint összesen 400 ezer euróra tett szert így a képviselő, a pénzt három részletben kapta meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba

Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba
2025. augusztus 19., kedd

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról

Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról
2025. augusztus 19., kedd

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése

A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma. 

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése
2025. augusztus 19., kedd

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral

Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral
2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával
2025. augusztus 18., hétfő

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre

Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre
2025. augusztus 18., hétfő

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást

A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást
2025. augusztus 18., hétfő

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD
2025. augusztus 18., hétfő

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben

Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben