Nem elég. A kormány két részletben tíz százalékkal emelné a közalkalmazotti béreket, azonban sokan elégedetlenek
Fotó: Mediafax
A kormány csütörtöki ülésén elfogadja azt a sürgősségi rendeletet, amely előírja, hogy a költségvetési alkalmazottak bizonyos kategóriái 10 százalékos fizetésemelésben részesülnek – jelentette be az ülés kezdetén Marcel Ciolacu miniszterelnök. A kabinet el is fogadta a határozatot, noha a dolgozók elégedetlenek az emelés mértékével.
2024. május 23., 12:272024. május 23., 12:27
2024. május 23., 16:562024. május 23., 16:56
A kormányfő szerint a rendelet célja a közalkalmazottak közötti egyenlőtlenségek feloldása. Így a 10 százalékos béremelést két részletben, júniusban és szeptemberben hagyják jóvá a központi és helyi önkormányzati alkalmazottak több kategóriája számára. Ezek közé tartoznak a kulturális ágazatban, a kereskedelmi nyilvántartásban, a környezetvédelmi ügynökségeknél és a 20 000 lakosnál kevesebb lakosú települések önkormányzatainak tisztviselői.
„Vannak olyan területek, amelyek elmaradnak a többitől, és úgy helyes, ha annak függvényében, hogy az ország pénzügyi lehetőségei mit engednek meg idén, döntünk az ügyben. Láttuk, hogy egyesek panaszkodnak az emeléssel kapcsolatban, mivel túl alacsonynak tartják. Még a kormányban is vannak olyan alkalmazottak, akik tiltakoznak, azt állítva, hogy túl keményen dolgoznak havi ezer euróért. Úgy gondolom, hogy
A többi minisztériumnak is be kell fejeznie az átszervezést június 30-ig, hogy csökkenteni tudjuk a közalkalmazottak számát, ahogy ez idén minden hónapban megtörtént” – mondta Ciolacu a kormányülés elején. Ciolacu megjegyezte, hogy
Hozzátette, hogy az összeget azután maximálták, hogy egyes köztisztviselők „úgy gondolták, több ezer lejbe kerülő szemüveg jár nekik”.
A kormányalkalmazottak azonban elégedetlenek az emelés mértékével, és
Noni-Emil Iordache, a Kormányalkalmazottak Szakszervezetének vezetője az Agerpres hírügynökségnek csütörtökön elmondta, hogy elégedetlenek a kabinet által beharangozott béremelések szintjével, és tiltakozásként 10 óra 45 perctől megszakították a munkát és a Victoria-palota B jelzésű bejáratánál tüntetnek.
A közigazgatási alkalmazottak és a kormányalkalmazottak szakszervezete egyaránt bírálta szerdán az egyes közalkalmazotti kategóriák számára 10 százalékos béremelést előíró sürgősségirendelet-tervezetet.
Mindez nem hatotta meg a kabinetet, amely elfogadta csütörtöki ülésén a bizonyos közalkalmazotti kategóriáknak megítélt 10 százalékos béremelésről, illetve az 500 lejig terjedő szemüveg-vásárlási támogatásról szóló sürgősségi rendeletet. Az intézkedések becslések szerint 2024-ben 1,2 milliárd lejjel terhelik meg a költségvetést.
Az intézkedés a központi közigazgatásban, a kulturális intézményekben, a diplomácia területén, a cégbíróságon, a kormány, a minisztériumok és a parlament alárendeltségében működő, kizárólag saját bevételekből finanszírozott intézményeknél és hatóságoknál, illetve a legtöbb 20 ezer fős települések polgármesteri hivatalaiban dolgozókat érinti. A sürgősségi rendelet azt is előírja, hogy a megyei környezetvédelmi ügynökségek alkalmazottainak bérét hozzáigazítják az Országos Környezetvédelmi Ügynökség alkalmazottaiéhoz. Ez is két lépcsőben valósul meg, júniusban és szeptemberben – tette hozzá a szóvivő.
Mihai Constantin ismertetése szerint a jogszabály ugyanakkor lehetővé teszi a munkaadók számára, hogy fejenként 500 lejig terjedő szemüvegvásárlási támogatást biztosítsanak a munkaidejük jelentős részében képernyőnél dolgozó munkavállalóknak.
Két szakaszban, összesen 10 százalékos béremelésben részesülnek az alacsony jövedelmű közalkalmazottak – jelentette be kedd este Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Védelmi fejlesztésekre szánt pénzekből építhet autópályákat Románia a NATO azon tervével összhangban, hogy háború esetén gyors folyosókat hozzon létre a páncélos egységek mozgásának megkönnyítésére.
Tavaly több mint 860 biztonsági incidens tette részlegesen elérhetetlenné az internet-, telefon- és televíziós szolgáltatásokat Romániában, ami 70 százalékkal több, mint 2023-ban, amikor 497 üzemzavart regisztráltak.
Ilie Bolojan kormányfő szerdán bejelentette, hogy új vezetőséget nevezett ki az országos adóhatóság (ANAF) élére.
Megmarad a kétkulcsos áfa, de két százalékponttal emelkedik az általános forgalmi adó, és szintén a deficit csökkentése érdekében megemelik a dohány- és alkoholtermékek, továbbá az üzemanyagok jövedéki adóját.
Legionárius propaganda terjesztése miatt vádat emeltek Călin Georgescu volt független államfőjelölt ellen – közölte szerdai közleményében a legfőbb ügyészség.
Ilie Bolojan miniszterelnök a Hivatalos Közlönyben szerdán közzétett határozataiban megszabta az öt kormányfőhelyettes feladatkörét.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) megfellebbezte a ploiești-i bíróság ítéletét Elena Udrea feltételes szabadlábra helyezéséről – értesült szerdán ügyészségi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Csütörtökön elsőfokú hőségriasztás van érvényben 15 nyugat- és dél-romániai megyében – figyelmeztetett szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Orosz, ukrán és moldovai állampolgárokat hamis román személyazonossági okmányokhoz juttató Botoșani megyei hivatalnokok ellen indított büntetőeljárást a legfőbb ügyészség.
Oroszország szerda hajnalban újabb dróntámadást intézett a román határ közelében lévő ukrán civil infrastruktúra és folyami kikötők ellen, ezért a román légierő két F-16-os harci gépet küldött a térségbe megfigyelés alatt tartani a román légteret.
szóljon hozzá!