A kormányzati alkalmazottak „szomorú ernyők” elnevezésű akcióval tiltakoztak a béremeléseket előíró tervezet ellen
Fotó: Kormányalkalmazottak szakszervezete
A közigazgatási alkalmazottak és a kormányalkalmazottak szakszervezete egyaránt bírálta szerdán az egyes közalkalmazotti kategóriák számára 10 százalékos béremelést előíró sürgősségirendelet-tervezetet.
2024. május 22., 19:382024. május 22., 19:38
2024. május 22., 19:422024. május 22., 19:42
A központi és a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő Közigazgatási Szakszervezetek Szövetsége (FNSA) közleményében azzal vádolta a kormányt, hogy fenntartja „az azonos szintű intézmények közötti különbségeket”, figyelmen kívül hagyja a közintézményekben dolgozó alkalmazottak valós igényeit, és nem hajlandó tisztességes és arányos megoldásokat alkalmazni a béregyenlőtlenségek megszüntetésére.
A szakszervezeti szövetség bejelentette: találkozót kérnek Marcel Ciolacu miniszterelnökkel, hogy a kormány törölje a rendelettervezetben szereplő „homályos, helytelen és félrevezető” előírásokat. A FNSA kifogásolja azt is, hogy az állítólagos emelések nagy része semmiképp nem fogja elérni a jogszabályjavaslatban rögzített szintet, mert a helyi közigazgatásban a béremelések a „politikailag alárendelt munkáltatótól” függenek, és ez számos bírósági perhez fog vezetni.
Eközben a parlamenti köztisztviselők 20 százalékos béremelést követelnek, visszautasítva a kormány 10 százalékos béremelésre vonatkozó ajánlatát. Az Agerpres állami hírügynökséghez eljuttatott közleményük szerint a parlamenti alkalmazottak elutasítják a kormány arra vonatkozó ajánlatát, hogy két szakaszban, összesen 10 százalékkal emeljék meg bizonyos közalkalmazotti kategóriák bérét.
„A közvélemény és sajnos a politikum is elterjesztette azt a hamis elképzelést, hogy a román állam működésében betöltött szerepünk csekély, és ennek következményeit a fizetésünkön érezzük meg. Most világosan és hangosan kimondjuk: mi vagyunk az állam köztisztviselői, akik biztosítják a román törvényhozás működését! Egy általunk elkövetett apró hibának is mindenkit érintő következményei lehetnek” – olvasható a közleményben.
A kormányalkalmazottak szakszervezete (SAALG) a „szomorú ernyők” elnevezésű akcióval tiltakozott a béremeléseket előíró tervezet ellen. Ennek keretében több esernyőt helyeztek a kormánypalotában ezzel üzenettel: „Tisztességes munkáért tisztességes bért: minden hozzájárulás méltányos elismerést érdemel”. A SAALG szerdán közleményt is kiadott. Ebben a szakszervezet elnöke, Noni-Emil Iordache megállapította, hogy a munkaügyi minisztérium honlapján közvitára bocsátott tervezet megőrzi a kormányalkalmazottak és más közintézmények dolgozói közötti béraránytalanságokat, annak ellenére, hogy a jogszabályjavaslat célja éppen a méltánytalanságok kiküszöbölése.
Marcel Ciolacu miniszterelnök kedd este bejelentette, hogy két szakaszban összesen 10 százalékos béremelésben részesülnek az alacsony jövedelmű közalkalmazottak. Az erről szóló tervezetet közvitára bocsátották. A munkaügyi minisztérium honlapján közzétett sürgősségirendelet-tervezet szerint 2023 decemberéhez képest idén júniustól 5 százalékkal, majd szeptembertől újabb 5 százalékkal nő a kulturális intézményekben, a diplomácia területén, a cégbíróságon, a legtöbb 20 ezer fős települések polgármesteri hivatalaiban, valamint a kormány és a parlament alárendeltségében működő, kizárólag saját bevételekből finanszírozott intézményeknél és hatóságoknál dolgozók fizetése.
Két szakaszban, összesen 10 százalékos béremelésben részesülnek az alacsony jövedelmű közalkalmazottak – jelentette be kedd este Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
szóljon hozzá!