Kötelező katonai kiképzést vezetne be az egyik elnökjelölt

kiképzés

Kiképzett Románia. Daniel Funeriu a fiúk számára kötelezővé, a lányok számára opcionálissá tenné a katonai kiképzést

Fotó: Mapn.ro

Kötelező katonai kiképzést vezetne be Daniel Funeriu volt oktatási miniszter, ha ő nyerné meg az idei, megismételt elnökválasztást.

Krónika

2025. január 08., 10:252025. január 08., 10:25

A kötelező kiképzésről szóló ötletét ő maga jelentette be kedden este Lucian Mîndruță podcastjában.

A volt miniszter bejelentette „nyilvános kötelezettségvállalását”, miszerint a védelmi ágazat a GDP 3,5 százalékát kitevő összeggel rendelkezik majd, és ennek a költségvetésnek legalább 2 százalékát a Romániában gyártott legjobb katonai felszerelésekre fogják költeni.

Funeriu azt is kijelentette, hogy

támogatja a fiúk számára kötelező katonai kiképzés visszaállítását, amely a lányok számára fakultatív lenne.

„Azt akarom, hogy a hadsereg és a katonai képzés a fiúk számára kötelező legyen, a lányok számára pedig fakultatív. Kötelező lenne a fiúknak, de a következő rendszerben: három évig, 18, 19 és 20 éves kor között, tehát a nagykorúság után, évi két hónap fizetett kiképzést kapnának. Azt akarom, hogy minden 18 és 20 év közötti romániai fiú évente két hónap katonai kiképzést végezzen. Ez a fiúknak kötelező, a lányoknak fakultatív lenne” – mondta Daniel Funeriu.

Elmondta, hogy

a hadsereg ma már a technológiáról szól, „nem kell feltétlenül a fronton lenni”, több ezer kilométerről is lehet drónokat vagy védelmi rendszereket működtetni, és ezt a technológiát meg kell tanulni.

Funeriu azt is hozzátette, hogy a felkészülés időtartamáról lehet vitatkozni, és módosítható.

Ugyanakkor Angel Tîlvăr ismét leszögezte: nincs szó a kötelező katonai szolgálat visszaállításáról, az erről szóló felvetéseket pedig álhírnek nevezte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. január 08., szerda

Több tucatnyi pórul járt túrázón kellett segíteniük a hegyimentőknek

Az elmúlt nap során 65 személynek nyújtottak segítséget a hegyimentők – tájékoztatott szerdán a Salvamont.

Több tucatnyi pórul járt túrázón kellett segíteniük a hegyimentőknek
2025. január 08., szerda

Szívesen fogadná az RMDSZ és a PNL támogatását Nicușor Dan

Szívesen fogadná Nicușor Dan bukaresti főpolgármester, ha az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is beállna mögé az államfői tisztség megszerzéséért zajló küzdelemben.

Szívesen fogadná az RMDSZ és a PNL támogatását Nicușor Dan
2025. január 07., kedd

Szakadás jöhet az egyik román szélsőjobboldali pártban

Szakadás jöhet a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetségben (AUR), mivel ellentétek feszülnek a párt felső vezetői között – értesült a G4Media portál.

Szakadás jöhet az egyik román szélsőjobboldali pártban
2025. január 07., kedd

A volt oktatási miniszter szerint csak Georgescu népszerűsítését szolgálja az állítás, hogy több mint 40 százalékos a támogatottsága

Nem hiszi Remus Pricopie, a bukaresti politikatudományi és közigazgatási egyetem (SNSPA) rektora, volt oktatási miniszter, hogy a szélsőjobboldali elnökjelölt, Călin Georgescu támogatottsága valóban meghaladja a 40 százalékot.

A volt oktatási miniszter szerint csak Georgescu népszerűsítését szolgálja az állítás, hogy több mint 40 százalékos a támogatottsága
2025. január 07., kedd

Georgescu híveivel gyakoroltatna nyomást az alkotmánybíróságra győzelme elismerése érdekében

Hívei segítségével gyakorolna nyomást az alkotmánybíróságra az érvénytelenített eredményű elnökválasztás első fordulójában aratott győzelme elismerése érdekében a szélsőjobboldali Călin Georgescu.

Georgescu híveivel gyakoroltatna nyomást az alkotmánybíróságra győzelme elismerése érdekében
2025. január 07., kedd

Visszatérnek a diákok az iskolapadokba, de nem kell sokat várni a következő vakációra

Véget ér a téli vakáció, szerdától folytatódik a tanítás az iskolákban.

Visszatérnek a diákok az iskolapadokba, de nem kell sokat várni a következő vakációra
2025. január 07., kedd

Antonescu: az önfelfüggesztés a helyzet tisztázását szolgálja, Georgescu diskurzusa Hitlert idézi

A kormánykoalíció pártjaihoz intézett, a helyzet tisztázását célzó kérésével hozzájárul ahhoz, hogy a román politika visszatérjen a realitások talajára – így kommentálta Crin Antonescu, a koalíció közös államfőjelöltje, hogy „felfüggesztette”&

Antonescu: az önfelfüggesztés a helyzet tisztázását szolgálja, Georgescu diskurzusa Hitlert idézi
2025. január 07., kedd

A traffipax mindent lát: beüzemelték az e-SIGUR rendszer első elemeit

Beüzemelték az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírásgolórendszer első elemeit.

A traffipax mindent lát: beüzemelték az e-SIGUR rendszer első elemeit
2025. január 06., hétfő

Falopás tetőfokon: csaknem 15 ezer köbmétert termeltek ki illegálisan a múlt év első kilenc hónapjában

A Romsilva tulajdonában levő erdőkben 2024 első három negyedévében összesen 7,3 millió lejre rúgtak a falopásból származó károk. Gyakran az erdészek bizonyultak cinkosnak a falopásban.

Falopás tetőfokon: csaknem 15 ezer köbmétert termeltek ki illegálisan a múlt év első kilenc hónapjában
2025. január 06., hétfő

PSD-s politikus: elhamarkodott volt Antonescut a koalíció közös államfőjelöltjévé választani

Elhamarkodottan döntött a kormánykoalíció, amikor Crin Antonescut tette meg közös államfőjelöltté – vélekedik Vasile Dîncu szociáldemokrata párti (PSD) európai parlamenti képviselő, volt védelmi miniszter.

PSD-s politikus: elhamarkodott volt Antonescut a koalíció közös államfőjelöltjévé választani