Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A járványügyi adatok alapján vörös zónába sorolt 43 településen élő több mint 11 ezer diák csaknem 18 százalékának semmiféle eszköze sincs, aminek a közvetítésével részt tudna venni az online oktatásban.
2020. szeptember 08., 10:092020. szeptember 08., 10:09
Minderre az Edupedu.ro oktatási szakportál hívja fel a figyelmet friss elemzésében.
A szülők szeptember 10-éig megtudják, hogyan kezdik a gyerekek a tanévet – jelentette be hétfőn Monica Anisie oktatási miniszter. Jelezte: miután elkészült a fertőzöttségi szintet mutató térkép, az iskolák térfelén pattog a labda.
Mint ismeretes, a koronavírussal fertőzöttek száma alapján zöld, sárga és vörös zónákba sorolják be a romániai településeket. A zöld övezetek dominálnak, ahol óvintézkedések mellett, de jelenléti oktatással rajtolhat a tanév, a sárga övezetekben vegyes – online és jelenléti is egyidőben – lesz a tanítás, a vörös zónákban azonban nem nyithatnak meg a tanintézetek kapui, ott kizárólag online felületeken indulhat el a tanév.
Az elmaradottabb vidékeken viszont a diákok nem rendelkeznek az ehhez szükséges digitális eszközökkel. Az Edupedu.ro elemzése szerint
A vörös zónába sorolt 43 településen amúgy összesen 11 873 diák tanul az oktatási minisztérium által a táblagépek beszerzéséhez benyújtott, júniusi adatokon alapuló statisztika szerint.
Ha pedig összeadjuk ezeket a számokat, azt láthatjuk, hogy az online oktatásra „ítélt” települések diákjainak 74 százalékának okoz majd nehézséget a tanévkezdés.
Mint ismeretes, a kormány nekifutott egy nagyobb közbeszerzési eljárásnak, hogy táblagépet tudjanak biztosítani a rászoruló diákoknak, azonban nem teljes a siker, az okoseszközöknek egyelőre csak egy kis hányadát tudják leszállítani. Ludovic Orban kormányfő minap úgy nyilatkozott, hogy
elmondása szerint az Országos Közbeszerzési Hivatal (ONAC) hibája miatt.
A kormány közben európai uniós alapokból 175 millió eurót utalt ki a tanévkezdéssel járó kiadásokra, az összegből a helyi önkormányzatok és az oktatási intézmények is vásárolhatnak egyebek mellett táblagépeket is.
Két zöldszámot létesített az oktatási minisztérium az új tanévvel kapcsolatos információszerzés könnyítése érdekében.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
szóljon hozzá!