Fotó: Román rendőrség
Körözést adott ki szerdán a román rendőrség Darius Vâlcov volt pénzügyminiszter ellen, akit kedden ítéltek jogerősen szabadságvesztésre korrupció miatt, de nem találták otthon.
2023. május 03., 09:322023. május 03., 09:32
A rendőrség honlapján szerdán reggel jelent meg a közlemény, amely szerint Vâlcov ellen körözést adtak ki, miután nem vonult be a börtönbe.
Egybehangzó sajtóértesülések szerint
amely a korrupció miatt elítélt román politikusok és üzletemberek kedvelt célpontja, mivel a hatóságok nehezen adják ki azokat, akik letelepednek az országban, és ott vállalkozást indítanak.
Mint arról beszámoltunk, a volt pénzügyminiszter, Slatina város korábbi polgármesterét
Alapfokon Vâlcov nyolc év börtönbüntetést kapott, ezt a legfelsőbb bíróság öttagú testülete most hat évre csökkentette, miután megállapította, hogy a tisztséggel összeférhetetlen pénzügyletek bűncselekménye elavult.
Amint az Agerpres írta, arról az ügyről van szó, amelynek során a volt miniszter lakásán, részben hamis falak mögé rejtve, több mint száz művészeti alkotást találtak az ügyészek. Vâlcov közvetítőkön keresztül szerezte be az alkotásokat.
A tavalyi parlamenti választások eredményeit figyelembe véve „természetszerűleg” a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) lenne elsőbbsége a kormányfő személyének nevesítésében – jelentette ki szombaton Sorin Grindeanu, a politikai alakulat ügyvivő elnöke.
A vidéki oktatás reformját sürgette a D-Tech Forumon elhangzott pénteki felszólalásában Daniel David tanügyminiszter.
Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök szombaton bejelentette, elrendelte ellenőrző testületének kiküldését a parajdi sóbányához, hogy gyorsan és alaposan feltárják az árvíz nyomán kialakult helyzet okait és felelőseit.
Tárcaközi munkacsoport létrehozását rendelte el Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök az elárasztott parajdi sóbánya megmentése érdekében – közölte a kormány sajtóirodája.
A körvonalazódó koalíciót alkotó pártok vezetői az új kormány szerkezetéről tárgyaltak pénteken Nicușor Dan államfővel, és megállapodtak abban, hogy nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt.
Lezárult a létszámcsökkentés folyamata a szenátusban, a 147 megszüntetett állással 17,5 millió lejt takarít meg évente az állam – közölte pénteken Ilie Bolojan házelnök.
A tanügyi szakszervezetek pénteken bejelentették: ellenzik a pedagógusok kötelező óraszámának növelését az oktatásban, amire sajtóértesülések szerint a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot előkészítő munkacsoport tett javaslatot.
Cáfolta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az elnökválasztáson alulmaradt George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vádjait, miszerint a második forduló előtt Romániában járt a francia külügyi hírszerzés igazgatója.
Az alkotmánybíróság csütörtöki döntése korlátozza a köztisztségviselők vagyonának átláthatóságát, és erre a parlamentnek kell megoldást találnia – jelentette ki Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök pénteken.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nyerné meg a parlamenti választásokat, ha most vasárnap várnák az urnákhoz a polgárokat – derül ki a Sociopol legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!