Kormányátalakítás: szociáldemokrata „bojkottra” számít Ludovic Orban

Kormányátalakítás: szociáldemokrata „bojkottra” számít Ludovic Orban

Ludovic Orban attól tart, hogy a PSD képviselői megpróbálják meggátolni az új, ügyvivő kormány megalakulását

Jövő héten szerdán és – amennyiben szükség lesz rá –, csütörtökön folytatódnak a kormányalakítást előkészítő tárgyalások a pártok képviselőivel  – jelentette ki Ludovic Orban szombaton. A PNL elnöke szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) bojkottra készül.

Hírösszefoglaló

2019. október 19., 18:232019. október 19., 18:23

2019. október 20., 09:122019. október 20., 09:12

A kormányalakításra felkért PNL-elnök azt mondta, hétfőn és kedden a civil társadalom és fontos intézmények képviselőivel folytat megbeszéléseket, majd szerdán és „amennyiben szükséges”, csütörtökön újabb tárgyalássorozatra kerül sor a pártokkal.

Idézet
Bojkottra számítunk a PSD részéről, és stratégiát fogunk kidolgozni, hogy kivédjük ezt a szégyenteljes, csúfos bojkottot, amelyre a PSD készül annak érdekében, hogy törvénytelenül hatalmon tartsa bukott kormányának maradványait”

– mondta Orban egy kampányrendezvényen, amelyen Klaus Johannis államfő is részt vett.

Azt is elmondta, a PNL törvényhozói készen állnak javasolni egy kormányalakítási ütemtervet, mert mielőbb legitim kormányt szeretnének biztosítani az országnak – írja az Agerpres.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

Süket fülekre találtak a posta vezetőségénél a dolgozók követelései

Patthelyzet állt elő a Román Postánál Bogdan Ivan kutatásért, digitalizációért és innovációért felelős miniszter szerint, aki úgy véli, hogy a vezetőség „süket” a szakszervezet követeléseire.

Süket fülekre találtak a posta vezetőségénél a dolgozók követelései
2024. március 22., péntek

Air Schengen: „utasbarátabbá” tették a gyerekek be- és kiléptetésére vonatkozó feltételeket

Mégsem bonyolítják túl a romániai hatóságok a kiskorúak külföldre utazásának feltételeit az országnak a schengeni légtéréhez történő március 31-ei csatlakozása után, „utasbarátabbá” tették a korábban bejelentett intézkedéseket.

Air Schengen: „utasbarátabbá” tették a gyerekek be- és kiléptetésére vonatkozó feltételeket
2024. március 22., péntek

Hiába ígért Iohannis 2,5 százalékot, Románia még a GDP 2 százalékát sem költötte védelmi kiadásokra tavaly

A NATO főtitkári tisztségére frissen bejelentkezett Klaus Iohannis román államfő ígéretei ellenére Románia nem hogy a bruttó hazai terméke 2,5 százalékát nem költötte védelmi kiadásokra tavaly, de a szint még a kötelező 2 százalékot sem érte el.

Hiába ígért Iohannis 2,5 százalékot, Románia még a GDP 2 százalékát sem költötte védelmi kiadásokra tavaly
2024. március 22., péntek

Elvitte egy körre a családi autót három tinédzser, fának ütköztek, majd felborultak

Három tizenéves sérült meg péntekre virradóan, amikor a család autójába ültek, és nekiütköztek egy fának, majd felborultak – közölte a Vrancea megyei rendőrség pénteken.

Elvitte egy körre a családi autót három tinédzser, fának ütköztek, majd felborultak
2024. március 21., csütörtök

Béremelést követelnek, tiltakozni készülnek a sport- és ifjúsági igazgatóságok dolgozói

Tiltakozó akciókat jelentett be csütörtökön az Országos Sport- és Ifjúsági Szakszervezet (SNST).

Béremelést követelnek, tiltakozni készülnek a sport- és ifjúsági igazgatóságok dolgozói
2024. március 21., csütörtök

Más kategóriákhoz képest jelentősebb béremelést kapnak a védelmi minisztérium alkalmazottai

A kormány csütörtökön elfogadta a védelmi, közrendvédelmi és nemzetbiztonsági intézményekben dolgozók fizetésének, valamint a katonai missziókban, gyakorlatokon és kiképzésen való részvételért járó illetmény emeléséről szóló sürgősségi rendeletet.

Más kategóriákhoz képest jelentősebb béremelést kapnak a védelmi minisztérium alkalmazottai
2024. március 21., csütörtök

Ezentúl a szökevények maguk kell állják hazaszállításuk több ezer euróra rúgó költségeit

Jóváhagyta a bukaresti kormány csütörtöki ülésén azt a törvénytervezetet, amely szerint a börtönbüntetésük elől külföldre menekülő elítélteknek maguknak kell majd állniuk a hazaszállításuk költségeit.

Ezentúl a szökevények maguk kell állják hazaszállításuk több ezer euróra rúgó költségeit
2024. március 21., csütörtök

Szigorítja az illegális fakitermelés és falopás büntetését az új erdészeti törvénykönyv tervezete

A kormány csütörtökön jóváhagyja az új erdészeti törvénykönyv tervezetét, amely szigorítja az illegális fakitermelés és falopás büntetését – közölte a kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Szigorítja az illegális fakitermelés és falopás büntetését az új erdészeti törvénykönyv tervezete
2024. március 21., csütörtök

Nyakukon négy választás: közösségek életét fellendítő beruházásokat, vízhálózatok építését támogatja a kormány

A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyja az 50 millió lejt meghaladó, regionális érdekeltségű beruházások támogatási programját – jelentette be a kormányülés kezdetén Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Nyakukon négy választás: közösségek életét fellendítő beruházásokat, vízhálózatok építését támogatja a kormány
2024. március 21., csütörtök

Ha ingyen sört nem is, ingyen vizet kötelesek lesznek adni a vendéglők egy új törvény értelmében

A romániai éttermek, étkezdék és más vendéglátóhelyek kötelesek lesznek ingyenesen biztosítani a csapvizet a vízminőségről szóló új törvény értelmében.

Ha ingyen sört nem is, ingyen vizet kötelesek lesznek adni a vendéglők egy új törvény értelmében