Kormányalakítás: Kelemen Hunor szerint a pártelnökök közül kell kormányfőt választani

•  Fotó: Facebook/Kelemen Hunor

Fotó: Facebook/Kelemen Hunor

Kelemen Hunor szerint a Bukarestben alakítandó nagykoalíciós kormány csak akkor lesz működőképes, ha valamelyik pártelnök lesz a miniszterelnök, a másik két párt elnöke pedig miniszterelnök-helyettesi tisztséget vállal a kormányban.

MTI

2021. november 16., 19:252021. november 16., 19:25

2021. november 16., 20:062021. november 16., 20:06

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke erről kedden beszélt a magyar közmédiának, miután Florin Cîțuval, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, illetve Marcel Ciolacuval, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőjével tárgyalt a közös kormányprogram még vitás kérdéseiről.

Rámutatott: a koalíciós egyeztetéseken a közpolitikák irányát, a parlamenti együttműködést kell majd hétről hétre megbeszélni, a döntéseket azonban a kormányon belül kell meghozni, nem lehet arra várni, amíg a kormánytagok a pártvezetéssel konzultálnak. Ahhoz, hogy a kormányzat jól működjön, a koalíciós pártok elnökeinek kell a kormányt vezetniük.

Azért sem lenne jó mással próbálkozni, mert egy másik tisztségviselő kinevezése később az illető párton belül feszültségeket okoz – magyarázta az RMDSZ elnöke.

Mivel mindkét román párt igényt tart a kormányfői posztra, felmerült, hogy egymást váltva töltsék be a tisztséget.

„A rotációs elvet többnyire elfogadhatónak tartják, viszont nagy a gyúródás, hogy ki ugrik fel elsőként a ringlispílre” – mondta Kelemen Hunor.

Arra a kérdésre, hogy ebben a „vetésforgóban” az RMDSZ is részt venne-e, Kelemen Hunor azt mondta: ez így lenne elvszerű, de tisztában van azzal, hogy

egy magyar nemzetiségű kormányfő kinevezését sokan előítéletekkel fogadnák Romániában,

az RMDSZ pedig a legkisebb pártként nem támasztott olyan feltételt, hogy csak akkor vesz részt a koalícióban, ha ő adhatja a miniszterelnököt.

Az RMDSZ elnöke beszámolt arról, hogy nehezen haladnak az egy hete kezdődött kormányalakítási tárgyalások.

Eddig a közös kormányprogram kialakításán dolgoztak, de ezt sem sikerült még lezárni, mert komoly szemléletbeli különbségek vannak a pártok között.

Egyebek között az adópolitikáról, a szociális juttatásokról folyik a vita.

Abban egyetértenek, hogy a törvény által előírtnál jelentősebb nyugdíjemelésre van szükség, de további költségvetési elemzésekre van szükség, hogy megállapodhassanak ennek mértékéről. Az RMDSZ a kisnyugdíjasokat akarja védeni oly módon, hogy járandóságukat legalább az infláció mértékével emeljék, a gyermeknevelési támogatás terén pedig új – adókedvezményekre épülő – megközelítést javasolt.

Az RMDSZ elnöke szerint az országnak sürgősen teljes jogkörű kormányra van szüksége, amely költségvetés-kiigazítást hajthat végre, kidolgozza és a parlament elé terjeszti a jövő évi büdzsé tervezetét, de félő, hogy az egyeztetések további elhúzódása most már nem az álláspontok közeledéséhez, hanem a „repedések” elmélyüléséhez vezet.

A megoldatlan problémák és feszültségek miatt Kelemen Hunor kizártnak tartja, hogy – az eredeti célkitűzéseknek megfelelően – még ezen a héten a parlament elé terjesszék az új kormány programját és névsorát: erre az RMDSZ elnöke szerint jövő hét elején kerülhet sor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő
2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével
2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak
2025. július 07., hétfő

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések

A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint
2025. július 07., hétfő

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor

A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor