Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Eltörlik az eddigi korhatárt, így ezután az 55 évnél idősebbeket is beolthatják Romániában az AstraZeneca vállalat és az Oxfordi Egyetem által fejlesztett vakcinával – közölték az illetékesek.
2021. március 08., 16:082021. március 08., 16:08
2021. március 08., 16:152021. március 08., 16:15
Az oltási kampányt koordináló bizottság hétfőn jelentette be az eddigi korhatár eltörlését, írta a Hotnews, az illetékesek szerint a döntés az újabb tudományos kutatások és más európai országok gyakorlata alapján történt.
Az antitestek termelődését elősegítő oltóanyagot Romániában eddig a 18 és 55 év közöttiek beoltására használták, a két adagot az itthoni gyakorlat szerint 8 hetes eltéréssel adják be az igénylőknek. Az emlékeztető oltás 4–12 hetes eltéréssel adható be.
Hétfőn kezdődik az oltóközpontokban az AstraZeneca termékével való immunizálás a koronavírus ellen.
A vakcinát több európai államban, így Spanyolországban, Ausztriában, Hollandiában, Olaszországban és Belgiumban is csak a 65 évnél fiatalabbak oltásánál alkalmazzák.
Valeriu Gheorghiţă, a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság elnöke már korábban bejelentette, hogy növelhetik a korhatárt az AstraZeneca-oltás esetében, ha az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is ezt ajánlja.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) forgalmazásra ajánlotta pénteken az Európai Unióban az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyagot, alkalmazását 18 éves kor felett ajánlja.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
A párizsi ítélőtábla megtagadta szerdán Pál Fülöp herceg kiadatását Romániának. A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját jogerősen letöltendő börtönre ítélték korábban Romániában, és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) munkacsoportjai már dolgoznak a második deficitcsökkentő csomagon, amelyik az első megszorító csomag „önkényes” intézkedéseit is korrigálni fogja – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mihai Fifor.
A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.
Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
Zivatarokra figyelmeztető másodfokú, vagyis narancssárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat több kelet-erdélyi, moldvai és munténiai megyére.
szóljon hozzá!