Fotó: Pixabay
Őrizetbe vettek 24 órára egy 62 éves bukaresti tanárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy viszonya volt egy kiskorú diáklánnyal.
2024. április 12., 20:082024. április 12., 20:08
2024. április 12., 20:572024. április 12., 20:57
A fővárosi rendőrség pénteki közleménye szerint Bukarest egyik második kerületi iskolájának igazgatója jelentette a rendőrségen, hogy egy 62 éves tanárt és egy jelenleg 18 éves diáklányt együtt ábrázoló képek jelentek meg a közösségi médiában.
Pénteken házkutatást tartottak a férfi lakásán, kihallgatták, majd őrizetbe vették. Az ügyben kiskorú ellen elkövetett többrendbeli nemi erőszak gyanújával vizsgálódnak – közölte a rendőrség.
Román sajtóértesülések szerint a bukaresti Lucian Blaga Gimnázium egyik tanára a gyanúsított.
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek – jelentette hétfőn a bukaresti sajtó az érintett szakszervezet vezetőjét idézve.
Évente több mint ötszáz román állampolgár esik az emberkereskedelem áldozatául, és ezek mintegy fele gyermek vagy ifjúkorú – közölte Marcel Ciolacu.
A jelek szerint nem szívesen adna át Románia Patriot rakétarendszert Ukrajnának, ahogy azt Kijev kérte: sem Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke, sem a szenátus elnöke nem állt ki egyértelműen az ügy mellett.
Az Egyesült Államok romániai nagykövetének becsléseihez képest hamarabb látja a román állampolgárokkal szembeni amerikai vízumkötelezettség feloldását Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Nem zárja ki a kormányátalakítás lehetőségét a június 9-én esedékes európai parlamenti és önkormányzati választások után Marcel CIolacu miniszterelnök.
A betegek ápolása és gyógyulása nagymértékben az orvosi asszisztenseken múlik – fogalmazott az egészségügyi miniszter.
Hétfőn kezdődik a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el vasárnap az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország hat dél-romániai megyéjében.
Több mint 1,3 tonnányi halat és halkészítményt vontak ki Romániában forgalomból, mert az élelmiszerek nem feleltek meg a hatályos szabályoknak – közölte honlapján az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Az április 30. és május 9. közötti héten a román rendőrök és schengeni partnereik feltartóztattak 880 személyt, illetve lefoglaltak 78 járművet és 39 okmányt, amelyekre a Schengeni Információs Rendszer (SIS) figyelmeztető jelzése volt érvényben.
szóljon hozzá!