Nicolae Ciucă PNL-elnök
Fotó: Facebook/Nicolae Ionel Ciucă
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) a következő választásokon „megáll majd a saját lábán”, nem fog jelenlegi koalíciós partnereire vagy másokra támaszkodni – jelentette ki szombaton Nicolae Ciucă pártelnök.
2022. november 19., 18:442022. november 19., 18:44
Az alakulat vezetője egy Facebook-bejegyzésben azt írta, jelenleg három nagy kihívással kell szembenéznie a PNL-nek.
„Ahhoz, hogy megváltoztathassuk a társadalmat, magunknak is változnunk kell, pártként és működési mód tekintetében egyaránt” – fogalmazott az Agerpres szerint.
A miniszterelnök hozzátette, a következő választásokon a PNL „megáll majd a saját lábán”, nem fog sem a koalíciós partnerekre, sem másokra támaszkodni. „A siker csak rajtunk múlik, meg kell értenünk, mi a feladatunk, alkalmazkodnunk kell a változásokhoz, új ötletekkel kell előállnunk, belülről kell megreformálnunk a pártot” – írta.
Ezt megelőzően a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) alelnöke, Ionuţ Moşteanu úgy fogalmazott, az USR-nek 2024-ben a legnagyobb kormánypártnak kell lennie. Az ellenzéki párt sajtószóvivője szombaton az alakulat politikai bizottságának ülése előtt rámutatott,
„Van 18 hónapunk, hogy felkészüljünk erre” – közölte az Agerpres szerint. Mint mondta, nem számít, hogy mit mutatnak a közvélemény-kutatások, vagy mit mondanak a politikai elemzők, ugyanis az USR „mindig a meglepetések pártja volt”, akkor is nyert, amikor az esélytelenek közé sorolták.
Ionuţ Moşteanu USR-alelnök
Fotó: Facebook/Ionuț Moșteanu
A párt alelnöke hangsúlyozta, az USR most „minden eddiginél egységesebb, elszántabb, szervezettebb és felkészültebb” az előtte álló küzdelmekre. „Most az a legfontosabb, hogy a jövőre koncentráljunk, mert 18 nagyon intenzív hónap áll előttünk a 2024-ben sorra kerülő első választásokig” – nyomatékosította.
Az USR politikai bizottságának a parlament épületében tartott ülésén Cătălin Drulă ismertette elnöki programját. Ebben hangsúlyozza, hogy az USR az ellenzék vezető pártja, az egyetlen „valódi és demokratikus alternatíva” a jelenlegi PSD-PNL-kormányra.
A politikai céljai között a kormányba való visszatérést és valós reformok bevezetését említi. A párt elnöke ugyanakkor célul tűzte ki, hogy a 2024-es helyhatósági választásokon az ország valamennyi településén legyen jelöltje az USR-nek. „Küldetésünk, hogy modernizáljuk az államot, és Romániát fejlett európai országgá alakítsuk át” – szögezi le programjában az USR vezetője.
A kormánypártok potenciális jelöltjei közül Daniel Băluță lenne a legesélyesebb a főpolgármesteri tisztség elnyerésére, ha a következő vasárnap tartanák Bukarestben az időközi választásokat – derül ki a CURS felmérésének vasárnap közzétett eredményeiből.
A szeptember 1-30. között tartó Tengerpart mindenkinek elnevezésű program keretében a turisták a nyári főszezonhoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban üdülhetnek.
Az elmúlt 24 órában 25 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 35 személynek nyújtottak segítséget – számolt be vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.
Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.
Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
szóljon hozzá!