Eugen Bejinariu
Nagy többséggel elutasította kedden a képviselőház, hogy a korrupcióellenes ügyészek bűnvádi eljárást indíthassanak Eugen Bejinariu PSD-s honatya ellen a Microsoft 2 ügyben.
2017. május 30., 16:522017. május 30., 16:52
Nem hagyta jóvá kedden a képviselőház a hivatali visszaéléssel gyanúsított Eugen Bejinariu szociáldemokrata párti (PSD) honatya mentelmi jogának megvonását. A képviselők 183–88 arányban, két tartózkodás mellett utasították el az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérését, amelyben a bűnvádi eljárás jóváhagyását kérte a politikus ellen.
Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a voksolás előtt közölte, megszavazza a DNA kérését, a kormányzó PSD és partnere, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), illetve az ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP) nem közölte, hogyan szavaz,
sőt Márton Árpád frakcióvezető-helyettes a nyílt szavazás miatt a házszabály megsértésével vádolta az ellenzéket.
A képviselőház jogi bizottsága már korábban negatívan véleményezte a kérést, arra hivatkozva, hogy a vizsgált cselekedeteket még 2004. december 2-a előtt követték el, márpedig az a jogszabály, amely lehetővé teszi a DNA számára a nyomozást a hivatali visszaélések ügyében, csupán ekkor lépett hatályba.
Az államfői hivatal keményen bírálta a döntést. Mădălina Dobrovolschi, Klaus Johannis elnök szóvivője szerint
A DNA még tavaly novemberben kérte a bűnvádi eljárás jóváhagyását Bejinariu ellen, aki 2003 és 2004 között a kormányfőtitkárságot vezette miniszteri rangban, és ebbéli minőségében belekeveredett a Microsoft 2 néven hírhedtté vált korrupciós botrányba, amely túlárazott számítógépes szoftverek beszerzése miatt robbant ki.
A korrupcióellenes ügyészek szerint Bejinariu a közbeszerzési törvény előírásait megsértve támogatott egy 2003-as, illetve egy 2004-es kormányrendeletet, amelyek révén jóváhagyták a kormány és a Fujitsu Siemens Computers GmbH közötti, Microsoft-licencek bérléséről szóló szerződést, arra a valótlan állításra hivatkozva, hogy ez a cég az illető programok kizárólagos forgalmazója.
Bejinariu ártatlannak mondta magát, mondván: kötelessége volt aláírni a kormányhatározatokat. A DNA szerint, bár az ausztriai székhelyű Fujitsu Siemensnek nem volt kizárólagos joga a Microsoft-termékek romániai forgalmazására, a Microsoft és a Fujitsu Siemens képviselői megállapodtak, hogy utóbbi bonyolítja le a licencek leszállítását.
Két közös ajánlatot is összeállítottak, az egyiket 2003-ban, a másodikat 2004-ben. A közös mindkettőben az volt, hogy a kínált termékeket a piaci árhoz képest jócskán túlárazták. A DNA korábban kilenc, 2004 és 2012 között hivatalban levő kormányokban tevékenykedő volt miniszter ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást, azzal gyanúsítva őket, hogy csúszópénz ellenében előnyben részesítettek bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseinél.
Az ügyben a Microsoft cég az egyik legfőbb érintett, de a Fujitsu Siemens Computers, a Compaq és a SIVECO neve is felbukkant. A mostani ügyet erről az eljárásról választották le. A korrupciós ügy az oktatási, az informatikai és a pénzügyminisztérium több korábbi vezetőjét érinti, akik állítólag néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadtak el, hogy a piaci árnál 30–40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá. A DNA szerint az ügyben 67 millió dolláros kár érte az államkasszát.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma.
Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.
A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
szóljon hozzá!