Fedőszerv. A két kitiltott orosz férfi a Lukoil „színeiben” kémkedett
Fotó: Orbán Orsolya
A román hatóságok a napokban kiutasítottak két kémkedéssel gyanúsított orosz állampolgárt.
2025. február 25., 11:282025. február 25., 11:28
Az illetékesek gyanúja szerint a kémkedéssel gyanúsított Kirill Sljakov és Szergej Markov
A Newsweek forrásai szerint a két férfi február elején járt Romániában, és az 51 éves Sljakov szombaton megpróbált visszatérni az Otopeni repülőtérre. A hatóságok azonban megtiltották neki a belépést az országba, így kénytelen volt átszállni a Moszkvába tartó járatára, isztambuli átszállással.
Az intézkedésre azért került sor, mert a két férfi „a látogatásuk céljának nem megfelelő tevékenységekben vett részt” – mutatott rá egy belügyminisztériumi forrás.
A romániai látogatást követően Chișinăuba, majd Moszkvába utaztak.
A román hatóságok továbbra is figyelemmel kísérik a Lukoil Románia Biztonsági Osztályának tevékenységét, amelyet a közelmúltig Gheorghe Rangu, a KGB nyugalmazott ezredese vezetett.
Sorin Grindeanu pénteken bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton dönt a kormányzati részvételről, és vasárnap a miniszterjelöltjeiről.
Július végi rendkívüli ülésszakán fogadja el a bukaresti parlament a deficitcsökkentő intézkedéseket politikai források szerint.
Ilie Bolojant, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét, korábbi ügyvivő államfőt bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő.
Közzétette pénteken az oktatási minisztérium az érettségi vizsga eredményeit.
A tanév rendjének megfelelően a pénteki tanórák után elkezdődik a nyári vakáció.
Technokrata miniszterelnök jelölésével oldhatja fel a kormányalakítási patthelyzetet Nicușor Dan államfő – legalábbis egyes értesülések szerint.
A várakozásokkal ellentétben senkit nem bízott meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő a parlamenti pártokkal csütörtökön folytatott konzultációkat követően.
Kinyomtatott recept vagy elektronikus vénymásolat bemutatása nélkül is átvehetik gyógyszereiket a betegek, ha orvosuk az online elektronikus recept segítségével írt fel nekik térítéses vagy ingyenes (kompenzált) orvosságokat.
Továbbra is súlyos problémát jelent a gyermekszegénység Romániában: az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2024-ben a 16 év alatti gyermekek közel harmada élt anyagi nélkülözésben.
szóljon hozzá!