Johannis szerint kevés pénz jut nemzetbiztonságra

A román nemzetbiztonsági kiadások csökkentése ellen foglalt állást Klaus Johannis elnök, aki csütörtökön levélben fordult ez ügyben Sorin Grindeanu miniszterelnökhöz.

MTI

2017. január 26., 19:192017. január 26., 19:19

2017. január 26., 21:482017. január 26., 21:48

A levelet a bukaresti elnöki hivatal tette közzé. Ebben Johannis kifejtette, hogy a kormány által várhatóan pénteken elfogadandó idei költségvetés-tervezet – a védelmi minisztériumot leszámítva – a nemzetbiztonságot felügyelő intézményeknek kevesebb pénzt irányoz elő, mint tavaly.

A román elnök ezt indokolatlannak és időszerűtlennek nevezte. Johannis súlyos hibának és felelőtlenségnek tekinti a kormány tervezetét, és óva intette a kabinetet attól, hogy kockára tegye Románia, illetve állampolgárai biztonságát. Leszögezte: a nemzetbiztonság szavatolása prioritás kellene hogy legyen a kormány számára a pillanatnyi politikai érdekek helyett.

Kifejtette: a kormány nem hozott fel elfogadható érveket a megvonások szükségessége mellett, miközben a költségvetési kiadásokat összesen több mint 15 százalékkal akarja növelni. Rámutatott, hogy a védelmi minisztérium esetében ugyan növelik a kiadásokat, amelyek így elérik a román bruttó hazai termék (GDP) mintegy 1,5 százalékát, de ez még mindig elmarad a Románia által nemzetközi partnereivel szemben vállalt GDP-arányos 2 százaléktól.

Johannis annak ellenére fogalmazta meg a bírálatot, hogy hétfőn a védelmi tárca arról biztosította a közvéleményt, a honvédelem összesen a GDP 2,18 százalékát fogja kapni, ugyanis a szaktárca költségvetéséhez, amely a GDP 1,38 százalékát teszi ki, hozzáadódik 7,6 milliárd lejnyi hitel, amelyet a román hadsereg felszerelésének fejlesztésére fordítanak.

Adrian Ţuţuianu, a bukaresti parlament belföldi hírszerzést felügyelő bizottságának kormánypárti elnöke szerdán közölte, mintegy 10 százalékkal lesz kevesebb az idén a román hírszerzés büdzséje a tavalyihoz képest. A decemberi parlamenti választás után hatalomra került szociálliberális kormány célul tűzte ki a hírszerzési szervek fokozottabb parlamenti ellenőrzését, ugyanis szerintük a titkosszolgálat túl nagy befolyásra tett szert a közéletben és az igazságszolgáltatásban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek

A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek
2025. augusztus 20., szerda

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet

A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet
2025. augusztus 20., szerda

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók

Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók
2025. augusztus 20., szerda

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet

Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet
2025. augusztus 20., szerda

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát

Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát
2025. augusztus 20., szerda

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit

A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit
2025. augusztus 20., szerda

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett

Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett
2025. augusztus 20., szerda

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak

A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak
2025. augusztus 20., szerda

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár

A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár
2025. augusztus 20., szerda

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét

Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét