Szakemberek szerint egészségügyi intézményekben, tanintézetekben, tömegközlekedési eszközökön ajánlott a maszkviselés
Fotó: Beliczay László
Járványügyi veszélyhelyzetet hirdetett az egészségügyi minisztérium, miután az elmúlt három héten magas volt a légúti megbetegedések (influenza, felső légúti fertőzés és tüdőgyulladás) száma – nyilatkozta csütörtöki sajtótájékoztatóján a tárcavezető.
2024. február 01., 19:012024. február 01., 19:01
2024. február 01., 19:112024. február 01., 19:11
Alexandru Rafila elmondta, ugyanaz a helyzet állt elő, mint tavaly januárban: az esetszámok három egymást követő héten meghaladták a járványküszöbértéket, ezért hirdettek járványügyi veszélyhelyzetet.
az intézkedéssel csak megteremtik a keretet arra, hogy felkészítsék az egészségügyi intézményeket a megnövekedett számú betegek ellátására, és biztosítsák az ehhez szükséges erőforrásokat – számolt be az Agerpres.
Rafila ajánlásokat fogalmazott meg az egészségügyi intézmények, a tanintézetek és a lakosság számára. Mint mondta, a kórházak esetében a maszkviselés mellett fontos a személyzet rendszeres szűrése, ugyanakkor a látogatási időt a megyei egészségügyi igazgatóságok által végzett kockázatelemzés alapján kell megszabni. A légúti fertőzéssel beutalt betegeket kezelő kórházaknak gondoskodniuk kell arról, hogy legyen megfelelő készletük vírusellenes gyógyszerekből, és folytatni kell az influenza elleni oltást – hangsúlyozta.
Az iskolákban is javasolják a napi szintű szűrést, a szülőknek pedig felhívják a figyelmét, hogy ha betegségekre utaló tüneteket észlelnek a gyermekükön, ne küldjék iskolába. Emellett fontos az osztálytermek szellőztetése, a felületek tisztán tartása és fertőtlenítése. Meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy köhögéskor, tüsszentéskor tiszta zsebkendőt vagy a könyökhajlatukat tartsák a szájuk elé – tette hozzá.
„Nem keltünk pánikot, mindez a pontos tájékoztatást és az egészségügyi hatóságok és a kórházak közötti jó koordinációt szolgálja” – nyomatékosította Rafila.
Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy
A miniszter becslései szerint az influenzaszezon tetőzése ezen a héten vagy jövő héten várható, ezt követőn elkezdenek majd csökkenni az esetszámok.
Az INSP közleménye szerint a január 22-28. közötti héten 133 057 akut légúti fertőzéses esetet (influenza, felső légúti fertőzés, tüdőgyulladás) regisztráltak Romániában, ami 35,8 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakában jegyzett 98.011 esethez képest, illetve 7,7 százalékos emelkedést az előző héthez viszonyítva (123 464 eset).
A vizsgált héten 9151 influenzás esetet diagnosztizáltak a tünetek alapján, míg az előző héten 6981-et, egy évvel korábban pedig 3405-öt.
Ugyanakkor országszerte 43 súlyos akut légúti fertőzéses esetet regisztráltak a vizsgált időszakban, néggyel kevesebbet, mint egy héttel korábban, és 18-cal kevesebbet, mint tavaly. Az említett héten 320 laborvizsgálattal kimutatott influenzás megbetegedést jegyeztek (72-t az AH1 variáns, 56-ot az AH3 variáns, négyet a B típusú vírus, 188-at az A típusú influenzavírus még nem tipizált alvariánsai okoztak).
Ebben a szezonban eddig összesen 1241 laborvizsgálattal kimutatott influenzás megbetegedést és 51 influenzafertőzés miatt bekövetkezett elhalálozást jegyeztek, utóbbiakból 11-et az elmúlt héten. Az 51 elhunyt közül két áldozat a 0 és 4 év közötti, négy a 15 és 49 év közötti, 13 az 50 és 64 év közötti korosztályhoz tartozott, 32-nek az életkora meghaladta a 65 évet. Január 28-áig 1 065 284 személy kapott influenza elleni oltást. A veszélyeztetett kategóriákhoz tartozók közül 1 040 951 személyt oltottak be influenza ellen az egészségügyi minisztérium által biztosított védőoltással.
Ajánlásokat tett közzé az egészségügyi minisztérium hétfőn a tanítás újrakezdése alkalmából az influenza és más vírusos betegségek megelőzése, illetve terjedésük fékezése érdekében.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.
Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.
A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma.
Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
szóljon hozzá!