Itáliai földrengés: pénteken gyásznap Romániában

Nemzeti gyásznapot hirdetett a Dacian Cioloș vezette kormány péntekre az olaszországi földrengés román áldozatai emlékére.

MTI

2016. augusztus 31., 18:292016. augusztus 31., 18:29

2016. augusztus 31., 18:542016. augusztus 31., 18:54

Erről rendeletet fogadott el szerdán a bukaresti kabinet. A hét elején a kormány rendkívüli ülésen döntött arról is, hogy segélyt nyújt a földrengés román áldozatainak, valamint azok hozzátartozóinak. A csaknem háromszáz halálos áldozatot követelő múlt szerdai természeti katasztrófa következtében 11 román állampolgár vesztette életét, és többen kórházba kerültek.

A szerdai kormányülésen elfogadott rendelet értelmében pénteken valamennyi közintézménynek félárbocra kell engednie a román zászlót, emellett a kulturális intézményeknek és a közmédiának is a nemzeti gyászhoz kell igazítaniuk műsorukat.

Romániában az olaszországi tragédia hatására ismét előtérbe került, hogy az intézmények és a lakosság mennyire van felkészülve egy esetleges földrengésre. A legtöbb gond Bukarestben adódik, a települést ugyanis szeizmológiai szempontból Európa legveszélyeztetettebb fővárosaként tartják számon.

Gabriela Firea bukaresti főpolgármester szerdán bejelentette, hogy az önkormányzat egy külön igazgatóságot hoz létre az önkormányzat keretében, amelynek feladata kizárólag a földrengés által veszélyeztetett épületek megerősítése. Közölte, az elmúlt tizenöt évben 75 veszélyeztetett épületet erősítettek meg, amiből 18-at az önkormányzat finanszírozott.

Az elöljáró által bemutatott statisztikából kiderült, hogy ez csepp a tengerben, ugyanis a román fővárosban összesen 774 olyan épület van, amelyek valamilyen mértékben földrengés-veszélyeztetettek. Ezek közül 183-at egyenesen „közveszélyesként\" tartanak számon a hatóságok – közölte a főpolgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben
2025. augusztus 21., csütörtök

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között
2025. augusztus 21., csütörtök

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint

Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek
2025. augusztus 21., csütörtök

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében

Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut