Klaus Iohannis
Fotó: Presidency.ro
Alkotmányossági kifogást emelt Klaus Iohannis államfő a parlamenti választások megszervezéséről szóló törvény ellen, amelynek értelmében nem a kormány, hanem a parlament dönt sarkalatos törvénnyel a választások dátumáról, és azt a voksolás előtt legalább 60 nappal kell kijelölni – számol be az Agerpres.
2020. augusztus 17., 17:302020. augusztus 17., 17:30
Az Államelnöki Hivatal hétfői közleményében leszögezi, az elnök szerint a törvény több pontban is sérti az alkotmány előírásait.
Az alkotmánybíróságnak küldött beadványában Iohannis többek között hangsúlyozza, azáltal, hogy a választások megszervezését szabályozó törvényt a voksolás előtt kevesebb mint hat hónappal fogadták el,
amelyek leszögezik, hogy a választásokat megelőző egy évben kerülendők a választással kapcsolatos módosítások, „amelyeket manipulálási szándék hiányában is pártérdekek diktálnak” – magyarázza.
Az elnök ugyanakkor úgy véli, amennyiben a parlament valamilyen oknál fogva nem fogadja el a megszabott határidőn belül a választások időpontját kijelölő jogszabályt, sérülni fog az alkotmány azon előírása, amely a képviselők és szenátorok mandátumának időtartamáról rendelkezik.
Iohannis beadványában kéri a taláros testülettől, nyilvánítsa alkotmányellenesnek a kifogásolt törvényt.
Romlott és válságosra fordult az állapota a bukaresti Agrippa Ionescu kórház intenzív osztályán kezelt Ion Iliescunak – közölték szombaton az egészségügyi intézmény képviselői.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter péntek este lemondásra szólította fel a bukaresti Floresca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő osztályának vezetőjét.
A bírák és ügyészek nettó fizetésének 70 százalékát kitevő nyugdíj – körülbelül 11 309 lej – nem elegendő a megélhetéshez – vélekedik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache.
Robbanások által kövezett tűz ütött ki péntekről szombatra virradó éjjel 1 óra körül Kudzsir város két fegyvergyárának egyikében, egy 700 négyzetméteres lőszercsarnokban.
Alina Corbunak, a legfelsőbb bíróság elnökének mandátuma pénteken megszűnt, miután a bíró nyugdíjba vonult. Corbu nyugdíjazási kérését pénteken írta alá több mint 70 más nyugdíjkérelemmel együtt Nicușor Dan államfő.
A belügyminisztérium légi főfelügyelőségének (IGAv) egyik Black Hawk-helikopterével szállítanak haza két román állampolgárt, akik péntek reggel megsérültek a Bulgáriában történt közúti balesetben.
Két új magyar kormánytisztviselő kinevezését írta alá a miniszterelnök pénteken: Faragó Pétert kormányfőtitkár-helyettesi, Ötvös Koppány Bulcsút művelődésügyi államtitkárnak nevezte ki.
Pénzügyi gyorssegély kiutalásáról döntött pénteki rendkívüli ülésén a kormány a hét eleji moldvai árvíz károsultjai és az áldozatok hozzátartozói számára.
Nicușor Dan államelnök pénteken aláírta 73 bíró és ügyész nyugdíjazási kérelmét, akik között van a legfelsőbb bíróság elnöke, Corina Alina Corbu is. A tömeges nyugdíjba vonulás felboríthatja az igazságszolgáltatási rendszert.
A harmadik napja tüntetnek az oktatási minisztérium épülete előtt a tanügyi szakszervezetek, Daniel David miniszter lemondását követelve.
szóljon hozzá!